Sugárszennyezett vizet engedtek egy svájci tóba

Vágólapra másolva!
Céziumizotópot találtak egy atomerőmű mellett fekvő tó üledékében Svájcban. A tóból látják el Biel városának nagyobbik részét ivóvízzel.
Vágólapra másolva!

A mühlebergi atomerőmű még 2000-ben bocsátott sugárszennyezett vizet az Aar folyóba, amely húsz kilométerrel lentebb a Biel-tóba ömlik. A kibocsátás miatt hirtelen megugrott a cézium-137-es izotóp mennyisége a tó üledékében. Mindezt a Genfi Egyetem kutatói fedezték fel 2010-ben, amikor egy másik kutatási témával foglalkoztak – írja a Le Matin Dimanche svájci vasárnapi lap.

Az esetről szóló kutatási jelentés szerint a szennyezés nem veszélyezteti a környékbeliek egészségét, de a történtek miatt felmerül a kérdés, hogy milyen biztonsági előírások szerint és mennyire átlátható módon üzemel az atomerőmű. Vasárnap környezetvédők és politikusok tiltakoztak amiatt, hogy sem az erőmű, sem az ellenőrző nukleáris hatóság nem tájékoztatta őket az esetről, miközben a tó biztosítja Biel város ivóvizének 68 százalékát.

"Még akkor is figyelmeztetniük kellett volna minket, ha alacsony a kockázat" – mondta Hans Stökli, a város polgármestere 1990 és 2000 között. Az erőműnek engedélye van arra, hogy a nagyon alacsony radioaktivitású szennyvizet évente többször a folyóba bocsássa, szigorúan ellenőrzött körülmények között.

A Greenpeace arra kéri a berni kanton főügyészét, hogy indítson vizsgálatot az ügyben. A környezetvédő szervezet régóta követeli a mühlebergi erőmű bezárását. Nyilatkozatukban most arra is rákérdeznek, hogyan történhetett meg az, hogy a Svájci Szövetségi Nukleáris Biztonsági Felügyelet (ENSI) szakemberei nem észlelték a sugárforrást, vagy döntöttek úgy, hogy nem értesítik róla sem a döntéshozókat, sem a nagyközönséget.

Az erőművel 1972-ben kapcsolták a hálózatra, és tizenhét kilométerre nyugatra fekszik az ország fővárosától. A fukusimai atomkatasztrófa hatására a svájci parlament úgy döntött, hogy 2034-ig be kell zárni az ország öt atomerőművének mindegyikét.