Napsütéses, de szeles lesz a péntek

Vágólapra másolva!
Túlnyomóan napos idő várható pénteken az ország nagy részén. Itt-ott lehet egy-két zápor, de zivatartól csak Szatmárban és Borsodban kell tartani.
Vágólapra másolva!

Kezdetben délnyugaton, majd főleg északon, északkeleten lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Helyenként kialakulhat záporeső.

Északkeleten néhol zivatar is kialakulhat délután és este, szélerősödéssel és sok esővel. A széllökések sebessége elérheti az 50-70 kilométer/órát, és 10-25 milliméter csapadék eshet. Sárga figyelmeztető előrejelzést Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A figyelmeztetés azért első fokozatú, mert kicsi a valószínűsége a heves zivataroknak.

A hőmérséklet délután általában 24 és 28, késő este 16 és 21 Celsius-fok között valószínű. Sokfelé megélénkül az északnyugati szél, főként a Dunántúl északi felén és a főváros térségében gyakran meg is erősödik.

A Balatonnál több-kevesebb gomolyfelhőzet zavarhatja meg a napos időt, de eső, zápor nem valószínű. Kora délutánra 24-25 fokig melegszik a levegő a tónál. Késő este 19-20 fok lesz a vízparton, másutt 17 fok körül alakul a hőmérséklet. A tó vize 26 fokos, a Velencei-tóban Agárdnál szintén 26 fokot mértek.