Hűvösebb lesz a szokásosnál a jövő héten

Vágólapra másolva!
Egy-két fokkal hidegebb lesz az idő ahhoz képest, amennyi a sokéves átlag szokott lenni július közepén. Fellélegezhetnek azok, akiket megviseli a kánikula.
Vágólapra másolva!

Hétfőn hajnalban mindössze 10 Celsius-fok lesz a leghűvösebb helyeken az országban, és kora délutánra 22-27 fokig melegszik a levegő.

Először szerdán emelkedik 30 fok fölé a csúcshőmérséklet, és csütörtöktől melegebbé válnak a hajnalok is. Ezzel együtt a 22 fokos középhőmérséklet még mindig csak egy fokkal lesz több a sokévi átlagnál, ami nagyjából 21 fok szokott lenni július 15. és 21. között.

Az egész Kárpát-medencében nem valószínű kánikula a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) elemzése szerint, sőt inkább kissé hűvösebb lehet az ilyenkor megszokottnál Magyarországon és a környező országokban. Ezt mutatja a kékes folt a térkép közeppontjától kissé keletebbre:

Az úgynevezett anomália térkép azt mutatja meg, hogy a július 15-21. közötti héten összességében hol lesz hidegebb vagy melegebb 18 év átlagához képest. Nyugat- és Északnyugat-Európában például melegebb lehet Forrás: OMSZ/ECMWF

Ezzel együtt itthon többnyire napos, gomolyfelhős idő lesz a jövő héten. Hétfőn lesz a legerősebb a gomolyfelhő-képződés. Akkor keleten több helyen, másutt néhol zápor, zivatar is várható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.