Toronto víz alatt

Torontó, árvíz, Kanada
Vágólapra másolva!
Torontóban a heves esőzések miatt méteres víz lepte el az utcákat. A bajbajutottakat mentik, de 300 ezren maradtak áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Heves esőzések következtében víz alá került helyi idő szerint hétfő este Toronto: Kanada legnagyobb városában leállt a metróközlekedés, a város utcáit néhol kétméteres víz lepte el, legkevesebb háromszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.

Gépkocsik százait kerültek az árba, sokan autóikban rekedtek az ablakmagasságig érő vízben. Többen az autóutak mellett fákra kapaszkodtak fel, sorsukra hagyva a hömpölygő áradatban gépkocsijukat.

A hirtelen jött árvíz miatt több ezren a víz fogságában veszteglő vonatokon rekedtek. A helyi média híradásai szerint egy bajba került kétszintes személyvonat alsó ülősorait teljesen ellepte a víz, ezért a mintegy 1400 utas a felső emeletre menekült. Órákon át menekítették ki őket gumicsónakokkal az elázott szerelvényből. A mentőalakulatok szerint öt-hat embert kisebb sérülésekkel elsősegélyben kellett részesíteni, de senki sem szorult kórházi kezelésre.

A Go Transit regionális közlekedési vállalat közlése szerint a vihar következtében a vágányok egyes részei több vonalon teljesen víz alá kerültek. Azt javasolták, hogy az utasok a vasút helyett keressenek alternatív közlekedési módokat. Metróállomásokat is elöntött a víz, ezért a metróhálózat egészén egy ideig nem közlekedtek a szerelvények. Később a hálózat egy részén újraindították a közlekedést, de nem tudni, hogy mikor áll helyre a teljes forgalom. A hatóságok arra kérték a város lakóit, hogy ha tehetik, ne hagyják el otthonaikat.

A helyi hírtelevízió híradása szerint az Ontario tó partján fekvő 2,6 milliós nagyvárosban több mint 300 ezren maradtak áramszolgáltatás nélkül. Kedden hajnalban közülük még mindig mintegy 100 ezren nélkülözni voltak kénytelenek a villanyáramot, különösen a nagyváros nyugati és északnyugati részeiben.

Toronto egyik nyugati külvárosában, a 700 ezer lakosú Mississaugában az ott élők 80 százalékát sújtotta az áramkimaradás, de más külvárosok egyes részei is sötétségbe borultak. Áramkimaradás miatt járatokat kellett törölni egy torontói légi terminálon.

Toronto környékén a kedd esti felhőszakadás idején, néhány óra leforgása alatt több mint 10 centiméter csapadék hullott, könnyedén megdöntve a legutóbbi, 2008-ban egy nap alatt mért 3,6 centiméteres rekordot.

Alig több mint két hete Kanada egy másik nagyvárosát, az Alberta államban fekvő Calgaryt érte hasonló természeti csapás. Az ár a több mint egymilliós nyugat-kanadai város több részét tóvá változtatta, és legalább 100 ezer lakost kellett átmenetileg kiköltöztetni otthonaikból. Az ár három ember halálát okozta.