Öt évvel hamarabb halnak a rossz levegő miatt

Vágólapra másolva!
Átlagosan öt évvel rövidül meg mintegy félmilliárd észak-kínaiak az élete a széntüzelés miatt. A központi kormányzat engedélye nyomán környezetszennyezési ügyekben is ki lehet szabni a halálbüntetést.
Vágólapra másolva!

Egyértelműen lecsökkent a lakosság élettartama Kína északi részén a légszennyezés miatt – állapították meg kínai, izraeli és amerikai kutatók az 1991 és 2000 közötti időszak halálozási adatainak alapján Az észak-kínai helyzet a központi kormányzat kedvezményes politikájának következménye. 1950 és 1980 között ingyenes széntüzelést biztosítottak a Huaj folyótól északra eső területeken, ahol hűvösebb az időjárás.

A kutatók összesen kilencven városból gyűjtöttek adataikat arról, hogy mekkora volt a 100 mikron vagy annál kisebb szálló por koncentrációja. A nagyon finom port többnyire az erőművek, az építkezések és a gépjárművek engedik a levegőbe.

A por koncentrációja 184 mikrogramm volt köbméterenként az északi országrészben, ami 55 százalékkal magasabb, mint délen. A lakosság várható élettartama átlagosan 5,5 évvel mutatkozott alacsonyabbnak. Északon gyakrabban fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés, agyvérzés vagy tüdőrák, amelyek kialakulásában bizonyított szerepe van a levegő minőségének.

A kutatók szerint módszereikkel a világ más is részein is meg lehet becsülni, mennyivel csökkenti a porszennyezés a születéskor várható élettartamot. Ezek szerint minden egyes 100 mikrogramm szálló por köbméterenként három évvel korábbi halálozást okoz.

Rengeteg az asztmás

Korábbi kutatási eredmények ugyancsak összefüggést mutattak a levegőszennyezettség és a halálozások gyakorisága között Kínánban. 2010-ben például 1,2 millió korai halálozás oka volt a rossz levegő az országban. Az elmúlt húsz évben folyamatosan több az asztmás jellegű megbetegedések sőt az elmúlt öt évben csaknem 40 százalékkal emelkedett a száma.

Idén január-februárban többszörösen meghaladta a nemzetközi határértéket a porszennyezés Pekingben, és volt olyan nap, amikor harmincszor annyi szálló por volt a levegőben. A központi kormányt lépésekre kényszerítette a közfelháborodás. Emiatt tíz új szigorító intézkedést hoztak a légszennyezés korlátozására. Ezzel egy időben a bíróságokat a felelősök szigorú megbüntetésére hívták fel, és lehetővé tették, hogy halálbüntetést szabjanak ki a környezetet érintő ügyekben is.