Vágólapra másolva!
Rendkívüli időjárás, hatalmas felhőszakadás volt vasárnap Moszkvában: egy fiatal nő meghalt az orosz főváros délnyugati részén, mert a viharos szélben fa zuhant rá, a víz aluljárókat öntött el. 
Vágólapra másolva!

A felhőszakadás elsősorban Moszkva középső és nyugati részét érintette. Csak a Veréb-hegyen lévő Lomonoszov egyetemnél és annak körzetében a havi csapadékmennyiség közel 30 százaléka esett le, míg más kerületekben a negyede.

Egy hatalmas zivatar után zúdul a víz egy moszkvai aluljáróba Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Egyes kerületekben jégeső okozott károkat. Több helyen is fákat csavart ki a viharos szél. Az észak-nyugati metróvonal felszíni szakaszán is kitört fák zuhantak a sínekre, ezért két alkalommal is le kellett állítani a közlekedést.

Vízben álló luxusautó Moszkvában Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A Jaszenyevo nevű metrómegállót pedig le kellett zárni, mert az esővíz elöntötte az előcsarnokot. Emellett több mint negyven vízzel elárasztott helyszínre hívták ki az orosz fővárosban a katasztrófa-elhárítás embereit. Több gyalogos aluljárót elöntött a víz a városközpontban, utcák változtak tengerré egy időre.

Áll a víz az egyik moszkvai aluljáróban Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A 30 fokos, fülledt hőség után hirtelen lehűlt a levegő Moszkvában. Egyes helyeken csak 17-21 fokot mértek a vihar után.