Vágólapra másolva!
Hullámot vet Magyarország fölött a hidegfront, előbb a Dunántúlon hűl le az idő, de Szegeden még kellemes 27 fok lesz délután. 
Vágólapra másolva!

Nyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott napközben egyre többfelé kell csendes esőre számítani. Másutt ugyanakkor hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap a változó felhőzet mellett, és elszórtan várható zápor, zivatar.

Elsősorban a Dunától keletre és délnyugaton várható zivatar napközben és este. Heves zivatarra főként északkeleten kell néhol számítani.

Megerősödik az északi, északnyugati szél, a Dunántúlon sőt olykor viharossá fokozódik a Kisalföldön, a Bakonyban és a Balaton környékén. 70 kilométer/óra körüli széllökésekre Győr-Moson-Sopron megyében kell számítani, másutt csak zivatarok környezetében fordulhat elő viharos széllökés. Arról, hogy a hét további részében milyen idő lesz, itt olvashat részletesebben.

Hullámot vet a front

Vége a kánikulának. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 19 és 25, másutt 25 és 30 Celsius-fok között valószínű. A leghidegebb város Szombathely lesz 17 fokkal, Szegeden viszont 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. Késő estére nyugaton 15, keleten 20, 21 fok köré hűl le a levegő - térképünk itt van a részletes hőmérsékleti adatokkal.

A hűvös időt az okozza, hogy hidegfront érte el a Kárpát-medencét, amely lelassul és hullámot vet Magyarország felett. Ennek nyomán a Dunántúlra több fokkal hidegebb levegő áramlik be a korábbinál, keleten viszont csak kissé mérséklődik a meleg.

Hosszabb a reakcióidő

A hidegfrontra érzékenyeknek megfájdulhat a feje, és migrénjük lehet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.

A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt több lehet az epe-, vese- gyomor- és bélgörcsök a frontbetegeknél. A reumatikus panaszok fokozódhatnak. Asztmatikus rohamokra is zámítani lehet. Halmozottabban jelentkeznek az allergiás tünetek.