Vágólapra másolva!
Jelentős melegedés kezdődik a hét közepétől, a hét végén a hőmérséklet eléri az ilyenkor szokásos átlagot.
Vágólapra másolva!

Szerdán még az ország sok helyén lehet csapadék, de a hét további napjain már sok lesz a napos időszak, jelentős melegedés kezdődik. A hét utolsó napjaira a hőmérséklet eléri a június elején szokásos értékeket, hétfőn közel 30 fok lehet. A változékony időjárásban zápor-zivatar bárhol kialakulhat, főleg nappal.

Ez azt jelenti, hogy a következő napokban drasztikusan emelkedő vízszint miatt kialakuló helyzetet az időjárás nem súlyosbítja jelentősen.

Kedden még felhőszakadások lehetnek

Mint arról korábban beszámoltunk, a várható felhőszakadás miatt keddre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A meteorológiai szolgálat hétfői veszélyjelzése szerint kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyékben, valamint a főváros területén várható felhőszakadás: az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 30 milliméternél is több csapadék hullhat. Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta, hogy kedd délután, este az Északi-középhegység és Közép-Magyarország térségében elszórtan zivatarok alakulhatnak ki, amelyekhez néhol felhőszakadás, erős szél és kisebb méretű jég társulhat. Az előrejelzés szerint kedd délelőttig még több helyen is előfordulhatnak 70 kilométer/óránál erősebb széllökések. Napközben a legerősebb széllökések - az északnyugati területek kivételével - már döntően 60-65 kilométer/óra alatt valószínűek - írták. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.