Gyík módra hűti magát a csodastadion

Vágólapra másolva!
A biomimikri és a fizika minden vívmányát bevetik az építészek Katarban, hogy a 2022-es futballvébére épülő sivatagi stadionban áramfelhasználás nélkül oldják meg a légkondicionálást a szurkolók számára szinte elviselhetetlen hőségben.
Vágólapra másolva!

Nyolcvanezer nézőt és a játékosokat kell megóvni a hőgutától a negyven fokos katari nyárban a focivébé idején, s közben példát mutatni energiatakarékos és fenntartható építészetből. Ezt a feladatot a Tangram Gulf iroda tervezői különleges ötletekkel próbálják elérni, ötvözve a passzívház technológiát és a természet találmányait a több ezer éves arab építészeti fortélyokkal.

Már a stadion tájolása is olyan, hogy a beeső napsugarak minél kevésbé forrósítsák föl az épületet. Az épületben számos szellőzőjáratot építenek, amelyek bahdeer néven ismertek a hagyományos arab építészetben: elvezetik a meleg levegőt, de nem engedik ki a hűvöset.

Látványterv az organikus építészet elvei szerint tervezett stadionról Forrás: Tangram Gulf

A természetből merített ötletként a szellőzők méretét a Fibonacci-számsor szerint alakítják ki. A benti levegőt vízpermetezéssel hűtik. Ezt a megoldást a gyíkoktól kölcsönözték: ezek a pikkelyes hüllők ugyanis állandó nyalogatással akadályozzák meg a túlhevülést.

A légmozgást elősegítendő az épületet „perforált bőrrel”, azaz milliónyi helyen kilyuggatott anyaggal tervezik borítani. Az épület alá a régi perzsák által kifejlesztett, qanatnak nevezett vízszállító hálózatot képzelnek a tervezők.

Hajdanán a qanat arra szolgált, hogy a hegyekből a száraz völgyekbe szállítsa a vizet. Ezt utánozva a stadion alatt tavat alakítanak ki, amely felfelé párologtatja a hűs levegőt. Ennek keringését a fizikából ismert Venturi-csövek alkalmazásával természetes módon, energia nélkül gyorsítják (nagyon leeggyszerűsítve csővezetékbe épített szűkítőkről van szó).

Mindezek alkalmazásával azt remélik, hogy sikerült az épületben a hőmérsékletet a FIFA által előírt 26-29 Celsius-fok körül tartani. Mindezt pedig egyetlen watt energia felhasználása nélkül, amellyel a tervezők szeretnének példát mutatni a következő generációk számára. A FIFA azonban szkeptikus, Michel D’Hooghe, a szövetség egészségügyi vezetője nemrég azt javasolta, hogy Katarban rendezzék inkább télen a világbajnokságot, amelyre amúgy 115 milliárd dollárt szánnak.

Sokan kérdőjelezték meg, miért Katar nyerte el a 2022-es futball-világbajnokság rendezési jogát. A FIFA kedvező döntéséhez hozzájárult, hogy az arab ország pályázatában szerepelt, egyrészt nulla szén-dioxid-kibocsátással vállalja a stadionok légkondicionálását, másrészt legalább egy teljes stadiont, valamint 170 ezer férőhelynyi lelátót tégláról-téglára visszabont a játékok után, és fejlődő országokban 22 stadiont épít belőle a foci népszerűsítésére.

Az épületet az alsó szinten kialakított tóval hűtik majd Forrás: Tangram Gulf