27 fok és zivatarok lesznek vasárnap

Vágólapra másolva!
Helyenként élénk szél, és zivatarok várhatóak a hétvége hátralévő részében. Vasárnap 27 fok is lehet.
Vágólapra másolva!

Szombaton gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, elsősorban az északkeleti és a nyugati határ menti területeken a késő esti órákig zápor, zivatar előfordulhat. Vasárnap a Nyugat-Dunántúlon, délnyugaton kevesebb, szűrt napsütés valószínű, másutt fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Főleg délutántól a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, valamint az Északi-középhegységben zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél szombaton többfelé, vasárnap helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 21, 27 fok között várható.

Északnyugat-Európában ciklonok okoznak változékony, csapadékos, hűvös időt. Ukrajna felett is egy - gyengülőben lassan távolodóban lévő - ciklon található, ezért többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A kontinens délkeleti felén emelkedik a legmagasabbra a hőmérséklet, arrafelé a délutáni órákra 27, 32 fok közé melegszik fel a levegő. A Kárpát-medence időjárását vasárnap estig a tőlünk északra kiépülő anticiklon alakítja.