A hétvégére megjön a tavasz

Vágólapra másolva!
Változékony időre kell számítani napsütéssel, gyakori felhősödéssel, helyenként záporokkal, zivatarokkal. Vasárnapra már csökken a nappali felmelegedés, így strandolásra már nem lesz igazán alkalmas az idő.
Vágólapra másolva!

Szörfözni, vitorlázni lehet majd ugyan, de ajánlott figyelni majd a tavakon a viharjelzést. Aki kerti ünnepélyt szervez, készüljön fel egy esetleges gyors pakolásra a zivatarokat kísérő erősebb széllökések miatt. A kerttulajdonosok viszont örülhetnek a szeszélyesre forduló időnek, mert a frissen kiültetett palánták locsolását elvégzik helyettük a felhők.

Nedvesebb, labilisabb levegő határozza meg az időjárást, emiatt összességében többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. Eleinte az ország nagy részén még 25 Celsius-fok felett alakul a csúcshőmérséklet, sőt keleten néhol a 30 fokot is eléri, azonban hőmérsékleti rekord megdőlésére kicsi az esély.

Részletes előrejelzés

Pénteken eleinte északon még sok lesz a felhő. Kezdetben még több helyen lehet zápor, keleten zivatar, majd mindenütt csökken a felhőzet, és isüt a nap. Megélénkül a Dunántúlon az északnyugati, keleten a délnyugati szél, néhol meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lesznek. A hőmérséklet hajnalban 13 és 18 Celsius-fok között alakul, legmagasabb értéke általában 19 és 25 fok között várható, de keleten, délkeleten 26-28 fok is lehet.

Szombaton több-kevesebb napsütés is várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 9 és14, délután 21 és 26 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős lesz az ég, elszórtan valószínű záporeső. Megélénkül az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8 és 14 fok között alakul, délután 21 és 26 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn sem lesz olyan meleg, mint ezen a héten. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Napos és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, zápor, helyenként zivatar is lehet. Az északkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat.

Továbbra is le lehet égni dél körül

Erős front ugyan nem éri el az országot a hétvégén, de a magasban érkező, pár fokkal hidegebb levegő miatt azonban a gyenge hidegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek az erre érzékeny szervezetűeknél. A fejfájás, vérnyomás-ingadozás és az ízületi fájdalmak hátterében légköri okok is meghúzódhatnak. Dél körül a napos helyeken erős lesz az UVB sugárzás, ami leégést okozhat.

A környező országokban is mozgalmas, változékony időjárás várható a hét utolsó napjaiban. A napsütés mellett erősebben felhős időszakok is lesznek, ilyenkor záporok, is előfordulhatnak. Bár szélsőségesen meleg időtől már sehol sem kell tartani, a hőmérséklet pár fokkal továbbra is meghaladja az átlagos értékeket.

Megdőlt a melegrekord a héten

Folytatódott az ilyenkor megszokottnál több fokkal melegebb, nyárias jellegű idő a múlt hétvégén. Az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből több helyen fordult elő kisebb eső, záporeső, egy-egy zivatar is kialakult, de jelentős mennyiségű csapadék nem hullott. Ezt követően sem történt jelentős változás időjárásunkban. Általában sokat sütött a nap, a délutáni órákra az ország legnagyobb részén 25 és 30 fok közé melegedett a levegő, csupán az északnyugati tájakon volt helyenként ennél kissé hűvösebb. Sőt, a kedden Kecskeméten és Pitvaroson mért 32,6 fokkal megdőlt a napi maximum-hőmérséklet országos rekordja. Az eddigi rekordot - 32,0 fokot - 2012-ben regisztrálták Újpesten.