Vágólapra másolva!
Tovább melegszik az idő, a hét közepére jóval 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. A hétvégén azonban eső, zivatar és lehűlés várható.
Vágólapra másolva!

Hétfőn országszerte derült, napos, száraz időre lehet számítani. Napközben főként a Tiszántúlon megélénkülhet az északkeleti szél. A minimumhőmérséklet 1 és 6, a maximumhőmérséklet 16 és 19 Celsius-fok között várható.

Kedden is napos idő várható. Délután nyugaton és északon növekedhet meg kissé a felhőzet, és estefelé a nyugati határnál kisebb zápor is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 6, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

Szerdán a napos időt főként nyugaton zavarhatja meg egy-egy zápor, illetve zivatar. A minimumhőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű. Napközben 18-22 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Csütörtökön derült, napos, csapadékmentes idő várható. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 4 és 9 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 20 és 24 fok között alakulnak.

Pénteken is napos idő valószínű, de északon délutántól megnövekszik a felhőzet, és északnyugaton már zápor, zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul, napközben 21-26 fokig melegedhet az idő.

Szombaton a leghidegebb órákban 8 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. A maximumok északnyugaton 13, délkeleten 19 fok körül alakulnak. Ekkor már erősen felhős időre van kilátás. Több helyen lehet számítani esőre, záporra, főleg keleten zivatar is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél erős, helyenként viharos lesz.

Vasárnap is több helyen lehet várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet. Az északi szelet gyakran erős széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű, s nappal várhatóan 10-15 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.