Vágólapra másolva!
Esőre, záporra, néhol jégesőre kell számítani. 90 kilométeres széllökések kísérhetik a zivatarokat. Gyakran lesz erősen felhős az ég a front miatt, de a keleti, északkeleti megyék kivételével néhány órás napsütés is lesz.
Vágólapra másolva!

Nyugaton elszórtan alakulhatnak ki zivatarok a déli, kora délutáni óráktól, ahogy eléri Magyarországot a Nyugat-Európa fölött örvénylő ciklon frontrendszere. Később fokozatosan a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön lehetnek zivatarok, késő este pedig a Tiszántúlon kell ugyanerre számítani.

A zivatarokat helyenként viharos, 60-75 kilométer/órás szél és néhol jégeső kísérheti, de kis valószínűséggel egy-egy zivatarhoz akár 90 kilométer/óránál is erősebb széllökés és 2 centiméteresnél nagyobb feletti átmérőjű jég is társulhat.

Gyakran lesz erősen felhős az ég a front miatt, de a keleti, északkeleti megyék kivételével néhány órás napsütésre is számíthatunk. Összességében többfelé várható eső, záporeső. Több helyen megerősödik a déli, délnyugati szél, zivatarban átmenetileg viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15, 20 Celsius-fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb lesz. Késő este 8, 12 fok várható.

Miután átvonul a hidegfront, a hétvégén kissé hűvösebb, szárazabb levegő áramlik az ország fölé. Ezzel együtt nem valószínű, hogy a hétvégén megdőlnek a korábbi hőmérsékleti rekordok:

Napi hideg- és melegrekordok
Április 12.Országosan-8,2 fok, Dobogókő, 191327,7 fok, Békéscsaba 1983
Budapesten-2,9 fok, II. kerület, belterület 191325,0 fok, II. kerület, belterület 2009
Április 13.Országosan-7,9 fok, Szécsény, 199727,5 fok, Orosháza 1906
Budapesten-3,5 fok, Széchenyi-hegy 199725,6 fok, II. kerület, belterület 1939
Április 14.Országosan-8,1 fok, Karcag 199728,7 fok, Túrkeve 1939
Budapesten-4,6 fok, II. kerület, belterület 191226,6 fok, II. kerület, belterület 1939