Így néznek ki a valódi hópelyhek

Vágólapra másolva!
Eddig csak egy-egy gyönyörű hókristályt sikerült mikroszkóp alatt lefényképezni. A hópelyheket szabadesésben fotózó kamera segítségével pontosabbak lehetnek a téli időjárási előrejelzések.
Vágólapra másolva!

Három nagysebességű ipari kamerából alakították ki azt az eszközt az Utahi Egyetem kutatói, amelyek három szögből fotózzák le a földfelszínhez közelítő hópelyheket. A három kamera zárideje meglehetősen magas: a másodperc huszonötezred része alatt készítenek el egy-egy képet, az exponálást infravörös érzékelők vezérlik. A kamerákkal a hópelyhek sebességét is mérni lehet.

Forrás: The University of Utah
Egy pehely több hókristályból áll The University of Utah

"Bizonyára láttak már hókristályokról készült mikroszkópos felvételeket. Nagyon szépek ugyan, de kivételesen ritka hópihékről készültek" - mondja Tim Garrett, az egyetem légkörkutatója. A természetben ugyanis a pelyhek számos hókristályból állnak össze, ha pedig az egészet a mikroszkóp tárgylemezére helyeznénk, szinte biztosan tönkre is tennénk őket.

A Utahi Egyetemen készült fotókkal jobban meg lehet ismerni a hóhullás természetét, így pontosabbak lehetnek a téli viharok jellemzőit leíró időjárási modellek. Garrett szerint a jelenlegi előrejelzések egyik hibája az, hogy a hópelyhek mozgását, jellemzőit az 1970-es években végzett mérésekre alapozzák. A hópelyheket néhány ezer minta alapján írták le.

A nagysebességű kamerákkal viszont több tízezer hópelyhet lehet pár óra leforgása alatt megfigyelni. Az egyetem kutatói Salt Lake City közelében, a Wasatch-hegység egyik síterepén, Altában állítottak fel két megfigyelőeszközt. A felvételekből az derült ki, hogy a szél másképpen kavarja a havat, mint ahogyan azt az időjárási modellek jelzik.

A kamerák ráadásul a kutatók mindennapi szórakozását is biztosítják. "Igaz az a mondás, amely szerint nincs két egyforma hópehely. Nem is képzeltem volna, hogy ennyire változatosak" - mondja Garrett.

Forrás: Wikimedia Commons
Hagyományos mikroszkópos felvétel egy hókristályról Wikimedia Commons