Havazást és erősödő szelet hoz a vasárnap

Vágólapra másolva!
Csapadékos időjárásra kell számítani vasárnap: az eső és a havazás mellett este felerősödhet a szél.
Vágólapra másolva!

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A délnyugati tájakon, majd másutt is egyre többfelé várható ismétlődő csapadék: a Dunántúlon és az északi megyékben többnyire havazás - derül ki az Országos Meteorológiai szolgálat előrejelzéséből.

A Tiszántúlon végig eső, a Duna-Tisza-közén vegyes halmazállapotú csapadék valószínű - Délutántól többfelé megélénkül, este pedig a Dunántúlon megerősödik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között, késő este -1, 4 fok között valószínű.

A havazás eddig jelentősebb gondot nem okozott a közlekedésben. Az Utinform tájékoztatása szerint nincsenek fennakadások. A fővárosban több helyen nehezíti a közlekedést az időjárás. A BKK közleménye szerint például a havazás és a csúszós út miatt a 21, 21A és 212-es buszok nem tudnak közlekedni az Istenhegyi út-Eötvös út útvonalon.