Mínusz 10 fokkal és hófúvásokkal érkezik az igazi tél

Vágólapra másolva!
Hétfőtől megérkezik a valódi tél, hófúvások és kemény mínuszok jönnek. A hét második felében akár mínusz 10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet, és ónos esőből is kivehetjük a részünket.
Vágólapra másolva!

A jövő héten többfelé várható havazás, sok helyen már napközben sem emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként mínusz 10 fok körüli értékekre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn reggel, illetve délelőtt főként a Dunántúl déli felén hófúvásra is számítani lehet. A főváros térségében is viharossá fokozódhat szél és egészen délutánig a Dunántúlon, a Duna-Tisza köze nyugati felén és északkeleten is viharos szélre kell felkészülni.

A Dunántúlon több órára kisüt majd a nap, keleten azonban estig borult marad az ég. Nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék, délelőtt még több helyen havazhat, délután azonban már csak a Tiszántúlon hullhat eső vagy havas eső. Hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű, a maximumok plusz 2 és plusz 5 Celsius-fok körül alakulhatnak.

Kemény mínuszok jönnek

Kedden északkeleten havazás, másutt eső, havas eső, hó egyaránt valószínű, délnyugaton reggel ónos eső is lehet. A minimumhőmérséklet általában mínusz 1 és mínusz 6 fok között alakul, napközben 0 és plusz 5 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán több helyen - főként keleten - várható havazás, néhol havas eső. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között várható, a maximumok mínusz 1 és plusz 4 fok között alakulhatnak.

Csütörtökön mindenhol csökken a felhőzet, és több-kevesebb napsütésre országszerte számítani lehet. Csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban mínusz 2 és mínusz 7 fok közötti értékekre lehet számítani, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és plusz 5 fok között alakul.

Pénteken estig nem várható csapadék. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában mínusz 3 és mínusz 8 fok között valószínű, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. Napközben plusz 1 és plusz 5 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Szombaton borult idő várható többfelé csapadékkal, a Dunántúlon havazás, a Tiszántúlon eső valószínű. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 1 fok között alakulhat, napközben 0, plusz 5 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Vasárnap is többfelé várható havazás, havas eső, a Tiszántúlon eső is. Az északi, északnyugati szél többfelé viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 1 fok körül, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 3 fok között alakulhat.