Viharos marad a szél hétfő estig

Vágólapra másolva!
Már nem tér vissza a kánikula a héten. Hétfőn még lehetnek zivatarok az Alföldön, jégeső nélkül. Továbbra is viharos, 60-70 kilométer/órás széllökések lesznek az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben, várhatóan kora estig.
Vágólapra másolva!

Hétfőn eleinte keleten még erősen felhős lesz az ég, majd mindenütt felszakadozik, csökken a felhőzet, és országszerte gomolyfelhős, napos idő ígérkezik. Helyenként zápor is előfordulhat. Napközben egy-egy zivatar előfordulhat még az Alföldön és az Északi-középhegység térségében, de heves zivatarra nem kell számítani.

A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 15, 20 Celsius-fok között várható. Megerősödik az északnyugati szél. Továbbra is viharos, 60-70 kilométer/órás széllökések lesznek az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben, várhatóan kora estig.

Kedden derült, napos idő lesz, csapadék nélkül. Mérsékelt marad az északi szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között alakul.

A hétfő hajnalig átvonult hidegfront mögött több fokkal hűvösebb levegő érkezik az ország fölé. Mindenütt megszűnik a kánikula: szerdán 27-31, csütörtökön 28-32, pénteken 25-32 fok lesz a csúcshőmérséklet. Egy hét múlva beköszönt az ősz, szeptember elején már csak 20-25 fokos csúcshőmérsékletek valószínűek.

Erős hidegfronti hatásra számítsanak az időjárás-érzékenyek, fejfájással, migrénnel, szédüléssel. Ingadozhat a vérnyomás. Gyakoribbak lehetnek a reumatikus fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam.

Északi ciklon okozza a lehűlést

Egy Északi-tenger felett örvénylő ciklon határozza meg Közép-Európa időjárását is. A ciklon hidegfrontja hétfő hajnalra vonult át a Kárpát-medence fölött. Emiatt volt sokfelé csapadék. Ugyancsak ciklonok örvénylenek Ukrajnától északra és a Norvég-tengeren. Az Ibériai- és a Balkán-félsziget időjárását viszont anticiklon alakítja, emiatt ezeken a területeken többnyire napos, száraz az idő. Emiatt a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Balkán-félszigeten 40 fok körül alakult, addig a Dublin-Stockholm vonaltól északra csak 14, 20 fok közé melegedett fel a levegő.