Erős hidegfront vet véget a kánikulának

Vágólapra másolva!
Szombaton lesz az idei nyár egyik legforróbb napja. Igazán a vízpart mellett nyaralók, strandolók élvezhetik a jó időt, hiszen felhő is alig lesz az égen. Vasárnap délutánra viszont erős hidegfront érkezik északnyugat felől. Helyenként akár heves zivatar is lehet.
Vágólapra másolva!

A forróság miatt kertészkedésre, szabadtéri programokra a délelőtti és késő délutáni órák lehetnek alkalmasak pénteken és szombaton. Vasárnap délutánra viszont már nem célszerű efféle szabadidős tevékenységet tervezni. Egész Közép-Európa időjárását egy erősödő anticiklon határozza meg, ezért a környező országokban is sok lesz a napsütés. Melegszik a levegő, délutánonként egyre több helyen mérhetnek 30 fok feletti hőmérsékletet.

Csütörtökön
zivatarokra kell számítani

Pénteken derült, napos idő várható, csapadékra nem kell számítani. Napközben megélénkül, többfelé megerősödik a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 39 Celsius-fok között valószínű.

Szombaton túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati többfelé megerősödik, majd a Dunántúlon északnyugatira fordul. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 19, 24 fok között alakul. Szombaton még nagyon meleg levegő lesz az ország felett. A 33, 39 fokos csúcshőmérséklet valószínűleg rekordközeli lesz, de akár új hőségrekord is lehet.

Vasárnap eleinte általában napos idő lesz, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet a hidegfront miatt. Egyre többfelé várható zápor, zivatar. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 18, 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 36 fok között alakul.

Még mindig erős az UV-sugárzás

Pénteken és szombaton a magasban kissé már melegebb levegő érkezik fölénk, de fronthatástól továbbra sem kell tartani. A hőmérséklet továbbra is 8-10 fokkal meghaladja az átlagos értékeket. A kánikula fokozottan megterheli a szervezetet. Nagyon fontos sok folyadékot, lehetőleg ásványvizet fogyasztani. A dél körüli órákban erős lesz az UVB sugárzás. Az érzékenyebb bőrűek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak árnyékban. Vasárnap a hidegfrontra érzékenyeket terheli az időjárás. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet.

Országos hideg- és melegrekordok
Augusztus 24.3,6 fok: Borsodnádasd, 197640,4 fok: Baja, 2012
Augusztus 25.1,5 fok: Nagykanizsa, 198039,2 fok: Baja-Csávoly, 2011
Augusztus 26.2,09 fok: Romhány-Újtelep, 198038,69 fok: Komárom, 1992


Budapesti hideg- és melegrekordok
Augusztus 24.6,2 fok: XI. kerület, Örsöd, 198036,9 fok: Újpest, 2011
Augusztus 25.6,39 fok: XI. kerület, Örsöd, 198038,09 fok: Pestszentlőrinc, 2011
Augusztus 26.5,09 fok: XI. kerület, Örsöd, 198037,09 fok: Újpest, 2011


Honnan származik a kánikula?

A nyár legmelegebb időszakainak elnevezése a latin canis (kutya) szóból ered. Ennek magyarázata az, hogy a Nap látszólagos égi pályáján mozogva a nyár közepén együtt kel a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép legfényesebb csillagával, a Siriusszal. Az ókori csillagászok felfogása szerint a forró, száraz, tikkasztó időjárást a Sirius okozza.

Ilyen volt az idő a héten
Gyönyörű nyár volt az elmúlt hétvégén; anticiklon alakította az időjárást, száraz, meleg levegő áramlott Magyarország fölé. Még szombaton kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő megjelent az égen, vasárnap és hétfőn már felhőtlen idő volt, és a hőmérséklet csúcsértéke hétfőn a legtöbb helyen elérte, sőt meg is haladta a 35 fokot. A hét közepére tovább erősödött a felmelegedés; szerdán Baján 39 fokot mértek. Ezzel egyidejűleg - az északon vonuló frontok érintőleges hatásaként - ismét kissé több lett a felhő, sőt az északi országrészben egy-egy zápor, zivatar is előfordult.