Vágólapra másolva!
Ötvenen haltak meg Manilában és környékén kedden árvíz és földcsuszamlások miatt az előzetes adatok szerint. Az ítéletidő miatt százezrek menekültek el. A Hajkuj nevű tájfun most Kína keleti partjaihoz közelít, körülbelül 330 ezer embert már kitelepítettek.
Vágólapra másolva!

Közel 270 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat, sokan házak tetejére menekültek a fővárost és környékét elöntő, helyenként másfél méter magas víz elől. A tizenötmilliós agglomerációban az iskolákat, a legtöbb középületet és a tőzsdét is bezárták, a főbb közlekedési útvonalakat víz borította.

A Fülöp-szigetek fővárosának egyik nyomornegyedében kilenc embert temetett maga alá egy fölcsuszamlás. A közeli Bulacan tartományban négyen, Batangas tartományban pedig ketten fulladtak meg az árvízben. A manilai agglomeráció legalább fele víz alatt van Jean Navarez, a Fülöp-szigeteki meteorológiai hivatal egyik munkatársa szerint. A helyzet a következő 24 órában tovább romolhat, mivel az esőzések folytatódnak.

Forrás: AFP/Ted Ajibe
Manilai utca augusztus 7-én

A délkelet-ázsiai országon az előző héten tájfun söpört végig hatalmas esőzéssel, 53 ember halálát okozva. A korábbi előrejelzések szerint a Fülöp-szigeteket idén összesen 20 tájfun, illetve trópusi vihar sújtja majd.

Az áradást kiváltó esőzéseket a jelenleg Kína keleti partjaihoz közelítő trópusi vihar okozta. A Hajkuj (Haikui) nevű tájfun kedden este vagy szerdán reggel érhet partot. Sanghajban mintegy kétszázezer, a várostól délre található Csöcsiang (Zhejiang) tartományban pedig százharmincezer embert evakuáltak a hatóságok.

Előrejelzések szerint 48 órán keresztül súlyos esőzésekre kell számítani az érintett régióban, a széllökések erőssége elérheti a 144 kilométeres óránkénti sebességet. Az előrejelzések szerint a Hajkuj lehet 2005 óta a legpusztítóbb trópusi vihar Kína keleti partján. A közelgő vihar miatt 30 ezer hajó keresett menedéket a csöcsiangi kikötőkben, egyes part menti vonalakra pedig felfüggesztették a vasúti jegyek árusítását.

Forrás: AFP/Noel Celis