Nem enyhül a hőség a zivatarokkal

Vágólapra másolva!
Délelőttől egyre több helyen zavarhatják gomolyfelhők a napsütést. Már kora délelőttől lehetnek zivatarok északon, estefelé pedig egyre fokozódik a zivatartevékenység a Dunántúl északi felében.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön folytatódik a kánikula, de már lesz csapadék is. A hajnali 16, 22 Celsius-fok után 34 és 37 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. A napi középhőmérséklet az ország nagy részén 27 fok körül, vagy afölött alakul. Északnyugaton egy-két fokkal hűvösebb idő várható, de a középhőmérséklet eléri a 25 fokot ott is.

Délelőttől egyre több helyen zavarhatják gomolyfelhők a napsütést. Zivatarok alakulhatnak ki már kora délelőtt az északi határvidéken, felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Rövid idő alatt 25-30 liter csapadék eshet egy négyzetméterre. Kis eséllyel akár 2 centiméteresnél nagyobb jégszemek is hullhatnak.

Délutántól, kora estétől elszórt zivatarokra kell számítani a Dunántúl északi, északnyugati felében és az északi országrészben. Késő estétől nyugat felől egyre több lesz a zivatar, viharos, néhol 80 kilométer/óra feletti széllökésekkel és jégesővel. Néhol felhőszakadás is lehet, 25-30 liter csapadékkal négyzetméterenként.

Időjárási front továbbra sincs, de az országos kánikula fokozott megterhelést jelent a szervezet számára. A vízveszteség pótlására érdemes minél több folyadékot fogyasztani, lehetőleg vizet, ásványvizet, gyümölcslevet. Dél körül nagyon erős UV-B sugárzás várható.

Afrikai eredetű levegő okozza a hőséget

Az egész Kárpát-medencében nagyon meleg idő van. Ennek az az oka, hogy az Ibériai-félszigettől Franciaországon és a Német-lengyel-alföldön át a Kelet-európai-síkságig egy hullámzó frontálzóna húzódik. Előtte afrikai eredetű száraz, nagyon meleg levegő áramlik. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 32, 36 fok között alakul a Földközi-tenger medencéjében, a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget térségében, valamint Ukrajnában.

A front mentén erősen felhős vagy borult ég a jellemző, többfelé esik az eső, záporeső, és zivatarok is kialakulnak. A frontálzóna mögött a délutáni órákban jobbára 15, 22 fokot mérnek. A Skandináv-félsziget északi része fölött ciklon örvénylik, arrafelé sok a felhő, és többfelé fordul elő csapadék.