Augusztusi meleg lesz egész héten

Vágólapra másolva!
Keddre harmadfokú figyelmeztetés érvényes a tartós hőség miatt. Esténként sem hűl le az idő. Az UV-B sugárzás Dél-Magyarországon lesz a legerősebb, emiatt 11 és 15 óra között egyáltalán nem ajánlott napozni.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szinte mindenütt 25 Celsius-fok körül, vagy a felett lesz a napi középhőmérséklet. A hőség miatt második fokozatú (narancs színű) figyelmeztető előrejelzést adott ki az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Kedden még nagyobb lesz a forróság. Az Alföldre és Budapest környékére harmadfokú figyelmeztetés érvényes, mert a középhőmérséklet tartósan 27 fok felett alakul. A figyelmeztetést összesen hét megyére adta ki az OMSZ. A folyatatásban is forró időre kell számítani: szerdán és csütörtökön 36 fok lesz a maximumhőmérséklet.

Hétfő délután 31 és 35 fok közé emelkedik a hőmérséklet, és este sem csökken 25, 30 fok alá. Kedden kora reggel 14, 20 fokra kell számítani, a legmagasabb hőmérséklet 32, 35 fok között alakul. Mindkét napon többnyire derült lesz az ég, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél hétfőn néha megélénkül a középső országrészben. Kedden emellett Nyugat-Magyarországon kell déli szélre számítani.

Időjárási front továbbra sincs az ország felett. A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket veszélyezteti, továbbá azokat , akiknek valamilyen krónikus alapbetegségük van - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Számukra azt tanácsolják, ha tehetik, a nagyobb megterheléssel járó tennivalóikat inkább a hét második felére időzítsék. A folyadékveszteség pótlására nem cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet vagy teát javasol Győrfi. A nagy melegben az autóvezetők is nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét se érje direkt napsütés a napszúrás veszélye miatt.Autóban még néhány percre, lehúzott ablak mellett se hagyjanak őrizetlenül kisgyermeket, vagy állatot - figyelmeztet a mentőszolgálat szóvivője.

Országos átlagban is nagyon erős lesz az UV-B sugárzás, emiatt már 15-17 perc alatt is leéghet a bő. Az ÁNTSZ ilyen sugárzási szint mellett egyáltalán nem ajánlja a napozást 11 és 15 óra között. Az UV-B sugárzás Dél-Magyarországon, nagyjából a Csurgó-Pécs-Baja-Szeged vonal mentén lesz a legerősebb.

Forrás: OMSZ
A narancs színnel jelzett térségben a legerősebb az UV-B sugárzás

Kánikula van Közép-Európa-szerte

Afrikai eredetű, száraz levegő hatására van kánikula egész Dél- és Közép-Európában. A Kárpát-medencében, a Földközi-tenger és az Égei-tenger mentén fekvő országokban és a Balkán-félszigeten 30 fok fölé melegszik a levegő. Görögországban 35, a Pireneusi-félszigeten 37 fokot is mértek. Igen meleg van a Fekete-tengertől északkeletre eső területeken is, ott 40 fok is előfordul. A forró levegő délnyugatról áramlik ebbe a térségbe,

Ugyanakkor továbbra is hűvös az idő a Brit-szigeteken, a szárazföld északnyugati partvidéke mentén, a Skandináv-félszigeten, ahol csupán 12 és 20 fok között változik a délutáni hőmérséklet. Ezeken a területeken ciklonális hatások érvényesülnek; a gyakran változó felhőzetből eső, zápor alakul ki.