Szárnyakat ad egy pillangónak az éghajlatváltozás

Vágólapra másolva!
Nem csak vesztesei vannak az éghajlatváltozásnak az élővilágban: bár a felmelegedés számos fajnak okoz komoly gondot, vannak, amelyek profitálnak belőle, köztük egy Nagy-Britanniában élő lepke is.
Vágólapra másolva!

A növekvő szén-dioxidszint miatt egyre savasabb óceánok a halak és a meszes vázú állatok életét nehezítik meg, és egyes növények élettere - például az Alpokban - be fog szűkülni a közeljövőben. Az Ázsiából származó tigrisszúnyog ugyanakkor egyre többfelé megtalálható Európában, és hasonlóan jól jár a felmelegedéssel az egykor ritka szalagos szerecsenboglárka (Aricia agestis) is, mivel az egyre melegebb nyaraknak köszönhetően elterjedési területe fokozatosan bővül észak felé - adták hírül brit kutatók a Science folyóiratban. A lepkék korábban szinte kizárólag a napos déli lejtőkön növő molyhos napvirágra rakták petéiket, mióta melegebbek a nyarak, más növényeket is használnak.

A szalagos szerecsenboglárka a nyolcvanas években már ritkaságszámba ment, állományai fogyatkoztak. A kilencvenes években a lepkészek azonban jelentős állománynövekedést tapasztaltak a fajnál. Az elmúlt húsz évben a boglárkák elterjedési területének határa mintegy 80 kilométerrel északra tolódott, ami rendkívül gyorsnak számít az ilyen szinten szakosodott és röghöz kötött fajok esetében.

A szakembereknek az tűnt fel, hogy a lepkék most már elsősorban olyan területeken fordulnak elő, ahol eredeti gazdanövényük nem is nő. A boglárkák immár többnyire a gólyaorrfélékre rakják petéiket, elsősorban a puha gólyaorra, amely gyakoribb, mint a molyhos napvirág.

A szakemberek gyakran gondolják, hogy az éghajlatváltozáshoz különösen nehezen alkalmazkodnak azok a fajok, amelyek szaporodása más élőlényektől függ: a mostani kutatás rámutat, hogy ez nem mindig törvényszerű.