Vágólapra másolva!
Egy átlagos lakás hőmérsékletét egy fokkal csökkenteni háromszor annyi energiába kerül, mint egy fokkal felfűteni. Hogyan takarékoskodhatunk az energiával?
Vágólapra másolva!

"Az ökölszabály az, hogy csupán a szokások megváltoztatásával öt-nyolc-tíz százalékot lehet spórolni a számlákon" - mondta Király Zsuzsanna, az Energiaklub energiagazdálkodási projektvezetője az [origo]-nak. Legutóbbi vizsgálatuk során 260 alacsony jövedelmű háztartás energiafogyasztási szokásait elemezték. Noha a minta nem reprezentatív Magyarország lakosságára nézve, takarékosságban felnőtt nyugdíjasok és munkahelyüket frissen elvesztett emberek egyaránt voltak az alanyok között.

"Voltak olyanok köztük, akik számára az energiatakarékos kompakt fénycső, az öntapadós ablakszigetelő csík, az ajtó elé illeszthető szigetelőseprű is újdonság volt" - mondta a mérnök végzettségű szakértő, hozzátéve, hogy tanácsadóik legkevésbé a nyugdíjasoknak tudtak újat mondani. A vizsgált háztartásokba hőmérőt is vittek, mert több helyen ez is hiányzott.

"Inkább te öltözz fel, minthogy állandóan a tüzet rakd" - ez a javaslat már az 1992-es Zöldköznapi kalauzban, a Föld Napja Alapítvány gondozásában megjelent tanácsadó kötetben is szerepel. Egy réteggel több ruhát viselni, és 1-2 Celsius-fokkal csökkenteni a lakás átlaghőmérsékletét azért érdemes, mert az egy fokkal hűvösebb lakás 6 százalékos energiamegtakarítással jár. Az Energiaklub tanácsadói nappalra 20-21 fokot, éjszakára 17-18 fokot javasolnak, továbbá a hűvös levegő melegebbnek tűnik, ha elég nagy páratartalom a csekkcsökkentő oldal tippjei szerint.

Az ajtók, ablakok réseinek leszigetelése után érdemes vastag függönyt akasztani a bejárati ajtó elé. A nyár kivételével nem árt elhúzni a függönyöket az ablakok elől, hogy minél több napfény érje a lakást, viszont naplemente után ajánlott visszahúzni (vagy leereszteni a redőnyt), mert akkor már az ablakfelület hűti a lakást. Szintén csak a szokások megváltoztatásába kerül következetesen bezárni a lakás hűvösebb terei, vagyis az előszoba, a kamra, a padlásfeljáró ajtóit.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szellőztetni teljesen kitárt ablakokkal érdemes, viszont ne tartson tovább három-öt percnél a művelet. Ennyi idő alatt teljesen kicserélődik a helyiség levegője. A résnyire-bukóra hagyott ablakkal csak az utcát fűtjük, és a huzat is megárthat. Az alapos szellőztetés előnye, hogy az oxigéndús levegő könnyebben felmelegszik. Csak egy alapos átrendezés kérdése, hogy a fűtőtest közelében ne legyenek bútorok és a függöny se lógjon rá, mert ez akadályozza a levegő áramlását. A radiátorok vagy a gázkonvektor mögé szerelt hőtükörfóliával a fűtési energia 5-6 százalékát lehet megtakarítani.

A lakást fűteni egyébként még mindig olcsóbb, mint légkondicionálóval hűteni: egy átlagos lakóingatlan hőmérsékletét egy fokkal csökkenteni háromszor annyi energiába kerül, mint egy fokkal felfűteni Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatójának adatai szerint. A szigetelőanyagokkal foglalkozó cégek általában 10 centiméter vastag kőzetgyapot burkolatot javasolnak az épület külső falára, amellyel 35-40, de akár 60-65 százalékos energiamegtakarítást lehet elérni a falak állapotától függően. (Erről szóló írásokat 365 környezettudatos ötlet blogunkban olvashat)

Mivel intelligens házra keveseknek van pénze, érdemes hetente saját kezűleg feljegyezni a gáz- és a villanyóra állását, hogy a takarékoskodási terv követhetővé váljon. Az Energiaklub minden helyiségbe hőmérőt javasol, mert egy lakásban általában nincs mindenütt szükség egyenletes hőmérsékletre.

A felújítás viszont csak azoknak járható út, akik hitelképesek, van tőkéjük, és nem azért takarékoskodnak, mert alig bírják fizetni a lakáshitelük megemelkedett törlesztőrészletét - mondta Király Zsuzsanna. "Akinek nagyon rosszul szigetelt a háza, az korábban sem tudta 23-24 fokra felfűteni, vagy ha igen, akkor hatalmas számlákat fizetett" - mondta.