Viharos szelet és záporokat hoz a ciklon

Vágólapra másolva!
Keleten meleg lesz, a Dunántúlon hideg szélre kell számítani. Sok eső továbbra sem valószínű. A felhős, hűvös időt az okozza, hogy mediterrán ciklon örvénylik Közép-Kelet-Európa felett, amelyet nedves levegő tölt ki.
Vágólapra másolva!

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Keleten csak átmenetileg, napközben délen viszont már hosszabb időre szakadozik fel a felhőzet és süt ki a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13, 19 Celsius-fok, nyugaton 9, 12 fok között alakul. Késő este 6, 11 fok várható.

Helyenként futó záporokra is számíthatunk, északkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Kicsi a valószínűsége, de villámlás is lehet északkeleten és a délnyugati határ közelében.

Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. Délelőttől a Dunántúlon fokozatosan viharossá, 60-60 km/órás sebességűvé fokozódik az északnyugati szél. A délutáni óráktól a Dunántúl nyugati felében a széllökések elérik a 70 km/órát, a késő esti óráktól a 75-80 km/órát - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az időjárás-érzékenyek melegfronti jellegű hatással számoljanak. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, álmatlanság, vérnyomás-ingadozás, fáradékonyság is. Csökkenhet a koncentrációs képesség.

Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 15 fok között alakul.

Eleinte a Dunántúl nyugati felét kivéve többfelé, majd napközben egyre inkább csak keleten várható eső, zápor. Éjszaka, illetve hajnalban az Észak-Dunántúl magasabban fekvő tájain havas eső, hózápor sem kizárt. Az északi szél nagy területen megerősödik, a Dunántúl északi felén és északkeleten viharossá is fokozódik.

Szerdán is marad a hűvös idő: a hőmérséklet legalacsonyabb értéke -2, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 16 fok között alakul. Csütörtökön napközben már melegebb lesz, a hajnali -1, +8 után délben, kora délután 16, 20 fok valószínű.

Mediterrán ciklon miatt van hűvös

A felhős, hűvös időt az okozza, hogy mediterrán ciklon örvénylik Közép-Kelet-Európa felett, amelyet nedves levegő tölt ki. A ciklon középpontja északkelet felé helyeződik át, Magyarország a ciklon hátoldal helyezkedik el. Emiatt hétfőn északnyugat felől hideg levegő kezd beáramlani a Kárpát-medencébe. Mivel a felszálló légáramlatok nem jelentősek, továbbra sem lesz jelentős mennyiségű csapadék, de marad a sok felhő.