Nem lesz zavartalan napsütés a hétvégén

Vágólapra másolva!
Helyenként zivatarokra és élénk déli szélre kell számítani. Vasárnap jön a hidegfront. A magasban már hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé.
Vágólapra másolva!

Szombaton időnként megnövekszik a felhőzet a sok napsütés mellett. Napközben helyenként zivatar alakulhat ki a Tiszántúlon és északkeleten. Estétől északnyugaton kell ugyanerre számítani. Heves zivatar nem valószínű. Megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 27 fok között alakul.

Vasárnap a nappali gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés várható, főként délelőtt. Délutántól elszórtan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik. Zivatarok környékén egy-egy viharos széllökés is lehet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

Délutánig a környező országok időjárását is anticiklonális hatások alakítják. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire kevés lesz a felhő, napos, száraz időre van kilátás. A hőmérséklet nyolc-tíz fokkal meghaladja az átlagos értékeket.

Hétfőn egy hidegfront miatt északon többnyire erősen felhős lesz az ég, délen azonban akár hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet. Eső, zápor, zivatar egyaránt várható. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél többnyire mérsékelt marad, főként zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 22 fok között alakul.

Migrént okozhat a hűvösebb levegő

A magasban hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, ezért azoknál, akiknek a neurohormonális rendszere nem működik megfelelően, hidegfront jellegű változásokat tapasztalhatnak. Ilyen lehet a fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás, vérnyomás csökkenése. Ezért a közlekedésben részt vevők fokozottan figyeljenek!