Hidegfront érkezik vasárnap

Zivatar, villámlás Óbudán május 3-án 23:29-kor
Vágólapra másolva!
Villámlással kísért intenzív záporok lehetnek a Dunántúl nyugati részén péntek délutánig. Szombaton is zivatarokra kell számítani. A hidegfront miatt hétfőn 20-21 fok lesz a korábban megszokott 27-30 fokos, nyári meleg helyett.
Vágólapra másolva!

Villámlással kísért intenzív záporok lehetnek a Dunántúl nyugati részén délutánig - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Kis területen jelentősebb esőzésre is van esély, vagyis 20-30 milliméter csapadék is hullhat. Zala, és esetleg Vas megyében délutánig 20 milliméter csapadék is hullhat területi átlagban.

Elszórtan zivatar alakulhat ki délutánig a Dunántúl déli részén, valamint késő estig a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon. A zivatarokat helyenként viharos, 55-65 km/órás szél és kisebb méretű jég kísérheti. A Tiszántúlon akár egy-egy intenzívebb zivatar is kialakulhat viharos, 70-90 km/órás széllökésekkel, egy-két centiméteres szemekből álló jégesővel és nagy mennyiségű csapadékkal. Cikkünk elkészültéig riasztást még nem adott ki az OMSZ (a riasztás jelzi azt, hogy a veszélyes időjárási jelenség nagy valószínűséggel bekövetkezik).

Forrás: Bánfi Ruben
Így festett a zivatar Budapesten Óbuda fölött május 3-án, éjfél előtt (olvasónk, Bánfi Ruben fotója)

Szombaton napközben északkeleten valószínűek zivatarok, délután és este Északnyugat-Magyarországon kell ugyanerre számítani. Marad a 22 és 27 Celsius-fok közötti hőmérséklet. Vasárnap délutánra egy hidegfront érkezik, hatására fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés - mondta Reisz András, az OMSZ munkatársa.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalra hűvösebb lesz, mint a korábbi napokban: a hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.