Minden házasulandónak fát kell ültetnie Indonéziában

Vágólapra másolva!
Faültetéshez köti a házassági engedély kiadását egy új törvény Indonéziában. Az ázsiai országban a jelentős törvényes és illegális fakitermelés ellensúlyozására született az új intézkedés.
Vágólapra másolva!

Erdőhektárok ezreit tarolják le Indonéziában. Ezzel az 17 500 szigetből álló állam a világ harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója lett, mert így elégítik ki a rohamosan bővülő papíripar alapanyagigényét. Az erdőségek helyébe sok helyen olajpálma-ültetvények telepítenek. Az állami fakitermelés mellett olyan méreteket öltött az illegális falopás, hogy akár húsz évig tartó börtönbüntetéssel is sújtható.

Az erdők pótlására márciustól új rendelkezést vezettek be. A házasulandó muszlim párok az anyakönyvi hivatalban történő bejelentkezéskor két facsemetét kapnak, amelyet lakóhelyükön kell elültetniük - csak ezután adható ki számukra a házassági engedély. "Minden erőfeszítésre szükség van, amely segíti a kormány faültetési programját" - mondta egy hivatalvezető, aki csak a szumátrai Medan városában havonta kétezer fácska telepítésére számít. A kötelező faültetésról szóló szabály egyelőre csak Szumátra és Szulavézi szigetek egyes városaiban lép életbe.

Az utóbbi években az indonéziai muszlim közösség vezető szerepet játszott a környezetvédelmi ügyekben. Számos hagyományos muszlim hittudományi iskolában, madraszában a nevelés részét képezi a környezettudatosság oktatása. A délkelet-ázsiai országok közül Indonézia birtokolja a legnagyobb, mintegy 120 millió hektár kiterjedésű trópusi erdővagyont. A fakitermelés, a mezőgazdasági célú irtás és az erdőtüzek következtében azonban a szigetállamban 2000 és 2005 között évente 18,7 millió hektár erdő tűnt el, áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentésében.