Vágólapra másolva!
Megsínylik a mecseki erdők az enyhe és száraz telet: a csemeték közül több nem ver gyökeret. A hétvégére ugyan lehűl a levegő, de számottevő csapadék továbbra sem valószínű sem hó, sem eső formájában.
Vágólapra másolva!

Az enyhe és csapadékban szegény tél nem tesz jót a facsemetéknek a mecseki erdőkben. Az aszályos év azoknál a csemetéknél okozott kárt, amelyeket frissen ültettek, és még nem kapaszkodott meg a gyökerük - mondta az MTI-nek Hohn Miklós, a Mecsekerdő Zrt. erdészeti igazgatója. 2011 bizonyult a legszárazabb évnek az utóbbi száztíz év meteorológiai adatai szerint.

2010-ben jelentős volt a csapadék, a magyarországi talaj sajátossága pedig az, hogy sokáig tárolja a nedvességet, főleg a téli időszakban. Ezért is szerencsétlen, hogy az idei tél ilyen száraz - mondta Hohn. Erdészeti szempontból veszteség még, hogy ilyen időben a fákra kisebb évgyűrű rakódik, de ez ugyanúgy nem komoly veszteség a cégnek, mint a szárazság által érintett egy-két hektárnyi csemeténél jelentkező probléma. Az aszály akkor okozott volna jelentősebb károkat, ha a 2010-es év is szárazabb.

Az enyhe tél miatt kevésbé fagynak el a kártevők lárvái a fákban és a talajban. Ez később még okozhat gondokat, mert jelentősebb kártevőpopulációk jelenhetnek meg. Azt, hogy az enyhe idő hatása pontosan hogyan jelentkezik majd, most még nem lehet megmondani - mondta a szakember.