Még a Néva sem fagyott be Oroszországban

Vágólapra másolva!
Január közepéig még az északi Néva folyó sem fagyott be, a kalinyingrádi régióban pedig nyílnak a tavaszi virágok. Oroszország távol-keleti vidékein viszont éjszakánként mínusz 50 Celsius-fok van, így a gyermekeknek napközben sem ajánlott a szabadtéri játék.
Vágólapra másolva!

A napokban 9 és fél Celsius-fokos rekordhőmérsékletet mértek a Balti-tenger parti Kalinyingrádban, Oroszországban. A bátrabbak még szörföznek is a tengeren, a helybéliek pedig épphogy elővették a téli öltözetet - tudósít a Rosszija 24 hírtelevízió.

A szokatlan meleg nem okozott eddig károkat sem a növényzetben, sem az állatvilágban Alekszandr Kaljoszov vezető meteorológus szerint. A szakemberek mindenesetre közeledő fagyokat jeleznek előre, azzal biztatva a szentpéterváriakat, hogy vízkeresztkor megkezdődik a jegesedés a Néván és a csatornákon is.

Míg Oroszország európai felén meleg van, addig a Távol-Keleten szokatlanul erős fagyok uralkodnak. A kamcsatkai Petropavlovszk hatóságai már annak is örülnek, hogy az éjszakánként mínusz ötven Celsius-fokban nem akadozik az áramellátás, van fűtés és víz is.
A szakemberek azt javasolják, hogy a gyerekeket napközben se engedjék ki a szabadba, sőt az idős emberek és a krónikus betegek is maradjanak otthon.

Mindenkit óvnak a lehűléstől, ami különösen fontos volt a január eleji ortodox ünnepek idején, amikor sokan és általában nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. Az orosz meteorológiai intézet tájékoztatása szerint Habarovszk megye déli körzeteiben is erős fagy várható: mínusz 32-38 Celsius-fok a várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet.