Mágnesszappan tiszíthatja a szennyvizet

Vágólapra másolva!
Sikerült olyan szappant előállítania egy nemzetközi kutatócsoportnak, amely reagál a mágneses hatásra. A megoldás azért jelentős, mert így minden olyan szennyezést, amit a szappan old, el lehet távolítani mágneses mező segítségével.
Vágólapra másolva!

A vasatomokat tartalmazó szappan hasonlít a hagyományos mosószerhez - a fémrészecskék csupán azt a célt szolgálják, hogy a feloldott szennyeződést mágneses mező segítségével könnyen el lehessen távolítani. A kutatók szerint a megoldás további fejlesztések révén arra is alkalmas lesz, hogy a tenger felszínét megtisztítsa a kőolajszennyezéstől, és szennyvíztisztításra is beválik majd.

"Ha valaki egy vegyésznek azt mondta volna tíz évvel ezelőtt, hogy olyan szappanra van szüksége, amely reagál a mágneses hatásra, akkor az illető nagyon furcsa képet vágott volna. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a modern szintetikus kémia eszközeivel mégis elő tudjuk-e állítani" - mondta a különleges szappanról beszámoló tanulmány társszerzője, Julian Eastoe a BBC-nek. Eastoe a Bristoli Egyetem munkatársa, a tanulmány az Angewandte Chemie szakfolyóiratban jelent meg.

A szappan vegyileg aktív része olyan hosszú molekulaláncokból áll, amelyek egyik vége a zsírfolthoz kapcsolódik, a másikat körülveszik a vízmolekulák, úgynevezett hidrátburkot alkotva a folyadék, vagyis a mosóvíz belsejében. A tiszító hatás úgy jön létre, hogy mozgatás hatására fellazul és kis részekre esik szét a zsírréteg, amelyeket a szappan beburkol, az oldat részévé téve őket.

Eastoe és munkatársai olyan tisztítószer-molekulákkal kezdtek dolgozni, amelyek igencsak hasonlítanak a háztartásban megszokott vegyszerekhez, például a szájvízben is megtalálhatók. A vasatomok hozzáadása a molekulákhoz viszonylag egyszerűen ment a bristoli egyetem munkatársa szerint, azonban az egyes fématomok önmagukban még nem működnek mágnesként.

A megoldás az volt, hogy a mintákat a franciaországi Laue Langevin Intézetbe küldték át, ahol erős neutronsugárzásnak tették ki őket (az intézet a neutronkutatás nemzetközi központja). Ennek hatására a vasatomok nano-vasrészecskéket alakítottak ki, amelyek már reagálnak a mágneses mezőre. Eastoe szerint a mágneses szappan még csak laboratóriumi keretek között működik, azonban jól bizonyítja, miként lehet a teljesen megszokott vegyszereket rendkívüli tulajdonságokkal felruházni.