Tavaszig döntenek a verespataki aranybányáról

Vágólapra másolva!
Legfeljebb két ülésre van még szüksége a román kormány szakértői bizottságának, hogy elbírálja a verespataki aranybánya miatt benyújtott környezeti hatástanulmányt.
Vágólapra másolva!

Nemsokára dönt a román kormány tárcaközi szakértői bizottsága a verespataki aranybánya-beruházás környezeti hatástanulmányáról - mondta Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter a román Mediafax hírügynökségnek.

A környezetvédelmi minisztérium irányította testületnek várhatóan egy, legfeljebb két ülésre van még szüksége a végső döntéshez. Erről a miniszter a mindössze annyit mondott: "vagy kedvező, vagy kedvezőtlen lesz a beruházó számára". A testület legközelebb januárban ül össze.

Európa legnagyobb külszíni bányáját akarja megnyitni a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat az erdélyi Verespatakon 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelésére. A nemesfémek kinyerésére cianidos technológiát terveznek alkalmazni. A beruházás elkezdéséhez a vállalatnak környezetvédelmi engedélyre is szüksége van. A kitermelés elkezdéséhez szükséges végső engedélyről a román kormány dönt majd.