Kanada elsőként mondja fel a kiotói egyezményt

Vágólapra másolva!
A kanadai környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy országa számára Kiotó a múlt, és szerinte a klímaváltozás elleni küzdelemben nem ez a megfelelő út Kanadának.
Vágólapra másolva!

A kanadai környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy az ország kilép a klímaváltozásról szóló kiotói jegyzőkönyv részes államai közül - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. Peter Kent Torontóban azt mondta, hogy "Kanada számára Kiotó a múlt".

Kanada az első olyan ország, amely felmondja a nemzetközi egyezményt. A környezetvédelmi miniszter azt is mondta, hogy Kanadának 13,6 milliárd dollárba kerülne, ha az ország vállalná a kiotói jegyzőkönyv rá eső részét. A kilépésről szóló első hírek az ENSZ durbani klímakonferenciájának első napján szivárogtak ki.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint Kanada támogat egy olyan új globális megállapodást, amely alapján csökkenteni lehet az üvegházhatású gázok kibocsátását, de ragaszkodik ahhoz, hogy az kiterjedjen minden országra, beleértve Kínát és Indiát is, amelyekre jelenleg nem vonatkoznak a kiotói célok.

Forrás: AFP/Rajesh Jantilal

A kiotói egyezmény egy 1997-ben aláírt, a fejlett országokat tömörítő, nemzetközi egyezmény, amelyben a részt vevő iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy szén-dioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza.

Az ENSZ közelmúltban tartott durbani klímakonferenciáján a világ országai elismerték, hogy nem elegendők a klímaváltozás kordában tartásához az eddigi vállalások, néhány éven belül mindenkire egyformán kötelező szabályok kellenek. A megállapodáshoz az kellett, hogy a tárgyalások az összeomlás szélére kerüljenek. Erről itt olvashat bővebben.