Marad a nyálkás-ködös idő szerdáig

Vágólapra másolva!
Foltokban sűrű köd lehet éjszaka Kelet- és Északkelet-Magyarországon a keddre virradó éjszakán, kedden pedig a Dunántúl lehet itt-ott köd. Erősen felhős, borult lesz az ég, hosszabb időre csak délen, délkeleten szakadozik fel a felhőzet.
Vágólapra másolva!

Hétfő este még lehet szórványosan eső, zápor a Dunántúlon és Budapest környékén. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6, 9 fok között várható - északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb. Foltokban sűrű köd alakul ki éjszaka keleten és északkeleten.

Kedden Észak-Magyarországon egész nap erősen felhős, borult lesz az ég, elsősorban a nyugati és az északi országrészben várható további eső, zápor. A Dunántúlon foltokban köd lehet nappal is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 17 fok között valószínű, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel. A déli, délkeleti megyékben viszont hosszabb időre felszakadozik a felhőzet. A keleti, délkeleti szél az ország középső harmadán megélénkül, időnként megerősödhet. Fronthatás nem lesz, de érdemes a nyirkos időnek megfelelően öltözni.

Forrás: OMSZ

Csapadékos lesz a kedd délelőtt (előrejelzésünk október 25-e 10 órára - részletekért kattintson a térképre!)

Egy anticiklon és egy magassági hidegcsepp miatt ilyen párás az idő Magyarországon. Az anticiklon középpontja Fehéroroszország fölött található, ez alakítja Északkelet-Európa időjárását. Területén sok helyen párás, ködös a levegő, sőt a keleti peremén csapadékos az idő, záporok fordulnak elő, az Urál előterében pedig hózáporok is. A magasnyomás területén hideg az idő, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 10 fok alatt alakul.

Nyugat-Európa időjárását egy Skandináviától Portugáliáig húzódó frontálzóna teszi változékonnyá. Hullámzó frontrendszeréből többfelé esik az eső, sőt Portugáliából intenzív esőzést jelentettek. A frontálzóna előtt áramló enyhe levegőben a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 fok körül alakul.