Tovább tart a párás, ködös, esős idő

Vágólapra másolva!
Nem változik lényegesen az időjárás hétfő estig. Továbbra is borult, párás időre kell számítani több helyen esővel, inkább csak északkeleten, keleten lehet némi napsütés. A melegfronti jellegű hatás fejfájást, fáradékonyságot, álmatlanságot okozhat, és emelkedhet emiatt a vérnyomás.
Vágólapra másolva!

Hétfőn többnyire borult, párás időre van kilátás. A hőmérséklet kora délután 9, 15 fok közé emelkedik, északkeleten, keleten lesz a melegebb. Késő este 6, 11 fok valószínű. Helyenként hosszabb időre is csökkenhet a felhőzet, főleg keleten, északkeleten. Több helyütt várható eső, zápor, a nagyobb mennyiség nyugaton valószínű. A keleti, délkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. Éjszaka a kevésbé felhős helyeken sűrű köd képződik.

Kedden jobbára erősen felhős lesz az ég. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 16 fok között alakul. Napközben keleten, délkeleten lehetnek kevésbé felhős időszakok, főként északon és nyugaton várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, a középső országrészben időnként megerősödik. Az 5-25 km/órás átlagszél mellett 30-50 km/órás széllökésekre számíthatunk.

A felhős időt az okozza, hogy Európa nagy részén egy hatalmas, középpontjával a Lengyel-alföld és a Kelet-európai-síkság felett található anticiklon alakítja az időjárást. Ez önmagában napos időt hoz, de az anticiklon peremén, elsősorban az Alpok és a Kárpátok környékén nagyobb területen borult az ég. A többfelé megeredő esőt, záport az Adriai-tenger északi része fölött található magassági hidegörvény okozza.

A folytatásban eleinte kissé melegszik az idő, szerdán már több lesz a napsütés keleten, és 12-17 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön a kevés felhősödés mellett 10-15 fokra lehet számítani. Pénteken a változóan felhős idő mellett 9-14 fok valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék (vagyis legalább 5 mm) az ország területének 10 százalékán lehet.

Orvosmeteorológia

A légkörben melegfronti jellegű változások zajlanak, emiatt fejfájás, fáradékonyság, álmatlanság jelentkezhet. A melegfront hatására az érzelmi és értelmi egyensúly könnyen kibillenhet megszokott állapotából, ezért többeknél tapasztalható ingerlékenység, sértődékenység többeknél. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat a szervezet, ezáltal a teljesítőképességben is csökkenés tapasztalható mind a munkában, mind pedig a járművezetésben. A keringésre is hatással van az időjárás: gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (orr-, gyomor- és agyvérzés), és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások. Étvágytalanság is jelentkezhet.