Barátságos idő jön az esős-szeles hidegfront után

Vágólapra másolva!
Huszonöt fok közelébe is emelkedik a hőmérséklet kedden a Dunántúlon, mert a hétvégi hidegfront után egy melegfront vonul át a Kárpát-medence fölött. Hatására átmenetileg nedves, egyre melegebb levegő érkezik nyugat felől Magyarország fölé.
Vágólapra másolva!

Hétfő estig nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, keleten még néhány órás napsütés várható, főként északnyugaton lehet helyenként eső. Éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan alakul ki eső. Többnyire 6, 11 fok közé csökken a hőmérséklet hajnalban, ennél hűvösebb csak északkeleten lesz.

Kedden általában 17, 22 Celsius-fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, de nyugaton 23, 24 fok is lehet. Napközben felszakadozik a felhőzet nyugat felől, egyre többfelé kisüt a nap is. Elsősorban a Tiszántúlon lehet kisebb eső, zápor. Az élénk nyugati szél kedden északnyugatira fordul, és a középső országrészben néhol megerősödik. A melegfront fejfájást, migrént és fáradékonyságot okozhat az időjárásra érzékenyeknél; de vérnyomás-ingadozást is okozhat, valamint megnőhet a reakcióidő.

Szerdán még eleinte északkeleten, később délnyugaton lesz sok a felhő. Az említett tájakon elszórtan zápor fordulhat elő a nappali gomolyfelhő-képződésből; ugyanez lesz jellemző csütörtökön is. Péntektől nagyrészt derült, száraz idő várható.

Ilyen az idő Európában

Kontinensünk délnyugati részén anticiklon helyezkedik el. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Szárazföldünk más területeinek időjárását ciklonok, illetve a hozzájuk tartozó frontrendszerek alakítják, emiatt gyakran erősen felhős vagy borult az ég, és a frontálzónák mentén - keleten több helyen, északnyugaton elszórtan - esik az eső, záporeső. A Kárpát-medencében egy melegfront hatására erősödik a nappali felmelegedés.

Európa északi és középső területén már hűvös az idő: a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 15 fok között, de a Skandináv-félsziget nagy részén 10 fok alatt alakul. Ugyanakkor nyugaton, délen és keleten a délutáni órákra még 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, sőt a Pireneusi-félszigeten helyenként 24, 29 fokot is mérnek.