Vágólapra másolva!
Extrém, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható szerdán az ország szinte egész területén. Bőrpírt okozhat már negyedórányi napon tartózkodás is, ezért 11 óra után nem ajánlott napozni. A szerda és a csütörtök egyúttal a hét legmelegebb napjának ígérkezik.
Vágólapra másolva!

Igen erős, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható szerdán az ország szinte egész területén - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Normál bőrtípusnál bőrpír keletkezhet már 17 percnyi napon tartózkodás esetén is. Ezért szerda délelőtt 11 és délután 3 óra között kerülni javasolják a napozást, fényvédő krémet pedig a jelzett időtartamon túl is indokolt használni, és általában fokozottan érdemes védekezni a napsugárzás okozta megégés ellen. A szakemberek bőrpíron olyan bőrreakciót, égést értenek, amely 24 óra múlva is jól látható. Az UV-B sugárzás alakulását itt követheti.

A szerda és a csütörtök a hét legmelegebb napjának ígérkezik, 29-34 Celsius-fok között valószínű a legmagasabb hőmérséklet. Sok napsütés várható. Ezzel együtt időnként megnövekszik a felhőzet, északon, nyugaton helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A délnyugati, majd nyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A 10-20 km/órás átlagszél mellett 30-50 km/órás széllökésekre lehet számítani. Zivatarok környezetében a széllökések helyenként elérhetik a 60-80 km/órát is.

Megszűnik a hidegfronti hatás, és a légkörben lassú, fokozatos melegedés kezdődik, emiatt a melegfrontokra kifejezetten érzékenyeknél esetenként fejfájás, rossz közérzet jelentkezhet. A viszonylag rövid idő alatt bekövetkező légköri változások főként a keringési, valamint a légzésszervi megbetegedésekben szenvedőket viselhetik meg.