Kitart az indián nyár a jövő hét közepéig

Vágólapra másolva!
Továbbra is szubtrópusi meleg levegő áramlik Magyarország fölé az anticiklon miatt, így tovább folytatódik a nyáriasan száraz és derült idő. Reggelre viszont már akár 6 Celsius-fokra is lehűlhet a levegő, sőt a ennél hűvösebb is lehet a fagyzugos helyeken.
Vágólapra másolva!

Szombaton és vasárnap szinte zavartalan lesz a napsütés, természetesen esőre sehol sem kell számítani. Az északi, északnyugati szél gyenge vagy mérsékelt marad. Reggelre 6-12 fokig hűl le a levegő, de a fagyzugos helyeken ennél hűvösebb is lehet. A maximumhőmérséklet szombaton 24 és 27, vasárnap pedig 22 és 27 fok között alakul.

Front egyelőre nem lesz, de a magasban zajló kisebb melegedést azért észrevehetik azok, akik az átlagosnál érzékenyebbek az időjárási változásokra. Náluk előfordulhat álmatlanság, illetve migrén, fejfájás. A sok napsütés gyorsítja az anyagcserét, nélkülözhetetlen szerepe van az erős csontozat kiépítésében - érdemes most feltölteni a szervezet D-vitamin-raktárát. A száraz időjárás miatt elhúzódik az allergiaszezon, mert egyébként az őszi csapadék kimosná a levegőből a szálló pollenfelhőket. Egyedül a hőingás lehet kockázatos, mert az ugyancsak hűvös reggeleken könnyen megfázhat az, aki nem ügyel kellőképpen a réteges öltözködésre.

A csendes, száraz és derült idő a jövő hét első felében is kitart. Hétfőn túlnyomóan napos idő várható, helyenként átmenetileg lehet csak több a felhő. Csapadék nem lesz. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul. Többnyire mérsékelt marad a változó irányú szél. Az 5-10 km/órás átlagszél mellett 20-30 km/órás maximális széllökésekre lehet számítani.

Kedden már kissé beborul az ég, de marad a meleg. Északon több, délen még kevesebb lesz a felhő, csapadék nem valószínű. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 6, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul. Több helyen megerősödik az északnyugati szél; az 5-25 km/órás átlagszél mellett 30-55 km/órás maximális széllökésekre lehet számítani.

Szerdán elszórtan záporeső alakul ki a többször megnövekvő felhőzetből, de területi átlagban 5 mm-t meghaladó csapadék nem valószínű. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul. Helyenként megerősödik az északnyugati szél. Az 5-25 km/órás átlagszél mellett 30-45 km/órás maximális széllökésekre lehet számítani.