Szép, zivatarmentes idő lesz csütörtökön

Vágólapra másolva!
Már kissé erősödik a nappali felmelegedés a hideg éjszaka után, de az augusztusi melegre várni kell hétfőig. Egyre inkább egy nyugat-európai anticiklon határozza meg a Kárpát-medence időjárását.
Vágólapra másolva!

Szerdán estefelé még előfordulhat zápor, zivatar - ilyesmi elszórtan a Tiszántúlon, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordulhat elő. A zivatarokat helyenként 60 km/h feletti széllökés, 20 mm-t elérő csapadék és kis méretű jég kísérheti. Éjszakára mindenütt kiderül az ég, mérséklődik az erős, napközben 60-70 km/órás sebességgel fújó szél is.

Csütörtökön országszerte sok lesz a napsütés, kevés gomoly-, estefelé kevés fátyolfelhő lehet. Csapadék nem várható. Napközben már csak helyenként élénkül meg az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között valószínű. Megszűnik a zivataros idő, veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani. Erős, átlagosan 6,3-as szintű lesz az ultraibolya sugárzás.

Ilyen az idő Európában

Jelenleg kissé hűvös a nyár Európa északnyugati felén. Az Atlanti-óceán felől benyúló anticiklon és a Skandináv-félsziget feletti ciklon közös áramlási rendszerében északnyugatról hideg levegő áramlik a kontinens középső területei felé. Hatására Nyugat- és Észak-Európa legnagyobb részén 17 és 23 fok közé emelkedik délutánonként a hőmérséklet, de a Brit-szigetek és a Skandináv-félsziget északi vidékein csupán 12, 15 fokot mérnek.

Ezzel szemben kánikulai meleg van a Pireneusi-félsziget déli felén, ahol 34, 37 fokig melegszik fel a levegő, és hasonló a meleg a Fekete-tenger északi és nyugati partvidéke mentén, valamint az Égei-tenger térségében.