Cementcsomagoló ellen tüntettek Dabason

Vágólapra másolva!
Egy tervezett cementcsomagoló ellen tüntettek Dabason a helybéliek, környezetvédők és politikusok a polgármesteri hivatal előtt. Az üzemhez még nincsenek meg az engedélyei a Holcimnek. A helyiek attól tartanak, a létesítmény a közeli Újhartyán levegőjét rontaná évi huszonkét tonna cementporral. A Holcim közölte: nem csomagolóüzemről, hanem elosztóközpontról van szó.
Vágólapra másolva!

A szerdai dabasi tüntetésnek az volt az oka, hogy ugyan még nincsenek meg az engedélyek a Holcim telephelyéhez, a módosított Pest Megyei Területrendezési Tervben már megjelent egy olyan közlekedési csomópont, amely a még nem létező üzem mellett létesülne. "Ez egyértelműen jelzi, hogy számolnak vele" - mondta az MTI-nek Zábrácki László, a Civilek Összefogása Dabasért Egyesület (CÖDE) szóvivője. Az egységet 11,5 hektáros területre tervezik.

Válaszul a Holcim azt közölte csütörtökön, nem csomagolót, hanem elosztó-központot szándékoznak létrehozni, amely lehetővé tenné, hogy a régióba jelenleg kamionon érkező cementet környezetbarát módon, vasúton szállítsák. A cég tudomása szerint a megyei rendezési tervben nem szerepel az említett közlekedési csomópont, és a beruházás nem is igényel ilyet.

Az üzemet a Dabas-Újhartyán-Kakucs-Inárcs négyszög közepére tervezi a Holcim, de az uralkodó szélirány miatt a por Újhartyánt érintené a leginkább, hangzott el a tüntetésen. A civilek szerint a község levegőminőségét évi huszonkét tonna cementporral rontaná az üzem, és tovább súlyosbítaná a helyzetet a megnövekedett vasút- és kamionforgalom, de a közelben lévő többi településen is légszennyezést okozna a létesítmény. Újhartyánban és Kakucson eddig 1800 aláírás gyűlt össze a Holcim-üzem létesítése ellen.

A Holcim képviselői egy lakossági fórumon azt mondták, hogy Felsőlajosra, Taksonyra és Dabasra kívánják megszerezni a szükséges engedélyeket, és az anyacég dönt majd arról, hol épüljön fel a cementcsomagoló. A finom részecskeméretű légszennyezés, vagyis a szálló por miatti légszennyezésnek évente mintegy 16 ezer ember halálához van köze Magyarországon 2005-ös adatok szerint. Minél kisebb egy részecske, annál veszélyesebb az egészségre, mert annál mélyebbre képes behatolni az emberi szervezetbe, károsítva a légutakat és a tüdőt.

Az építőipari alapanyaggyártó vállalat Magyarországon két cementgyárral, három kavicsbányával és huszonegy betonüzemmel rendelkezik, a cég a multinacionális Holcim kelet-európai divíziójának része. A dabasi demonstráció főszervezője a CÖDE mellett a Dabasi Lokálpatrióta Egyesület, a Jobbik és a Zöld Válasz Egyesület volt.