Vágólapra másolva!
Hatvanhat éves korában elhunyt H. Bóna Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A népszerű szakember mindvégig a meteorológiai előrejelzés különböző területein dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
Vágólapra másolva!

A szakember több mint negyven évig dolgozott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelző osztályán. Évtizedeken keresztül tájékoztatott az időjárás alakulásáról a tévéképernyőn és a rádióban. Közismert és kedvelt médiaszemélyiség volt: a nézők a leghitelesebb televíziós női meteorológusnak választották, legutóbb 2010-ben.

"Sok éven át prognózisok készítésével foglalkozott, a nyugdíj körüli években a szolgálat ügyfeleivel való kapcsolattartás volt a fő feladata. Munkáját nyugdíjasként is folytatta - nap mint nap találkoztunk barátságos mosolyával, kedves szavaival. Megdöbbentő hirtelenséggel, súlyos betegséggel folytatott rövid küzdelem után távozott közülünk" - áll az OMSZ által közreadott gyászjelentésben.

Forrás: MTI/Nándorfi Máté

H. Bóna Márta (1944-2011)

H. Bóna Márta Révkomáromban született 1944. július 24-én. Iskoláit a dunántúli Rácalmáson, majd Székesfehérváron végezte. Később Budapesten az ELTE matematika-fizika szakára járt, majd meteorológiát hallgatott, 1968-ban szerzett diplomát. "Munkáját mindig megbízhatóan, pontosan végezte. Az általa kiadott előrejelzések készítésénél, közreadásánál mindig az egyszerű, pontos, érthető és magyaros megfogalmazásra törekedett. Erre való törekvését az utóbbi években a Magyar Rádió Mikrofonbizottságának tagjaként is kifejthette" - írja róla az OMSZ.

Az OMSZ-nél végzett munkáján kívül a Magyar Meteorológiai Társaság választmányában is tevékenykedett, és hosszú időn keresztül tagja volt a Társaság által kiadott Légkör című folyóirat szerkesztőbizottságának; nemcsak szerkesztett, hanem rendszeresen cikkeket is írt. 2001-ben kiemelkedő szakmai tevékenységéért Pro Meteorológia Emlékplakett miniszteri kitüntetést kapott. Búcsúztatásáról a család később intézkedik.