Közlekedési káosz Athénban a havazás miatt

Vágólapra másolva!
A keddi hóvihar közlekedési káoszt okozott a görög főváros környékén. A havazás még ennél is délebbre hatolt, Kréta egyes részeit is elérte.
Vágólapra másolva!

A hóvihar miatt szünetelt a kompközlekedés Görögország középső részén, Athén egyes részein megszűnt az áramellátás, és felszólították az iskolákat, hogy zárjanak be. Az erős szél és az intenzív havazás miatt az ország északi és középső részén számos út vált járhatatlanná. Egyes tengerparti régiókban az viharos szél miatt a tengerszint jelentős emelkedésére, vihardagályra figyelmeztetnek a hatóságok.

Törökország délnyugati részén található annak a markáns mediterrán ciklonnak a középpontja, amely a Balkán-félszigetre rendkívül hideg levegőt szállít. A ciklon által okozott nagytérségű rendezett feláramlás és a mediterrán levegő bekeveredésének hatására a hidegbetörést jelentős csapadék kíséri. A havazás errefelé még januárban is nagyon ritka, nemhogy márciusban. A hideg levegő tovább robogott Kréta fölé, és ott nemcsak a hegyvidéken, hanem a tengerszinthez közeli területeken is átmenetileg havas esőbe, havazásba váltott át a csapadék.

A ciklon fokozatosan kelet felé távolodik, a csapadék lassan megszűnik. A Balkán-félsziget déli részén csütörtöktől kezdődik az enyhülés, vasárnap pedig már közel 20 fok lesz azokon a tájakon, ahol kedden még havazott.