Vágólapra másolva!
Már 75 wattos hagyományos izzókat sem rendelhetnek az üzletek szerdától az EU-tagországokban. A volfrámszálas égők kivonásáról arra hivatkozva döntöttek az uniós tagországok, hogy nem környezetbarátak.
Vágólapra másolva!

Szerdától nem rendelhetnek újabb tételeket a 75 wattos, nem energiatakarékos izzókból sem az üzletek az Európai Unió területén. A készletek kifutásáig a kiskereskedelmi üzletek elvileg még kínálhatnak a kivonásra ítélt izzókból. Az EU tavaly kezdte felszámolni a hagyományos égők kereskedelmét környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.


Teljesen eltűnnek 2012-re a hagyományos izzók

Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-től a 75 wattosokon a sor. Következik még a 60, a 40 és a 25 wattos hagyományos izzók kereskedelmének megszüntetése is. E termékek 2012-ben tűnnek el véglegesen az üzletekből.

A döntés hátterében az áll, hogy az új típusú, energiatakarékos izzók akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a régi égők, így használatukkal jelentősen csökkenteni lehet a környezetszennyezést. Ráadásul uniós átlagban egy-egy családnak akár 2-300 euró éves megtakarítás is jelenthet, ha összes égőjét kicseréli.

Az unióban 2006-ban a háztartások 5,1 milliárd izzót üzemeltettek, ennek kétharmada még hagyományos volt. A családok több mint fele abban az évben még egyáltalán nem használt energiatakarékos izzót.