A most negyven éves Föld Napjával kezdődött a zöld időszámítás

Vágólapra másolva!
A világon negyvenedszer, Magyarországon huszadszor lesznek a Föld Napján, április 22-én környezetvédelemre buzdító rendezvények. Az OzoneNetworkön egész nap tematikus műsorokat nézhetsz, este pedig levetítjük A hülyeség kora című mozifilmet, melyet egy teljes órán át le is lehet majd tölteni.
Vágólapra másolva!

1970-es alapítása óta a Föld Napja mozgalom minden évben arra biztat - 1990 óta már nem csak Amerikában, de szerte az egész világon -, hogy a különféle szervezetek az egyénekkel közösen vegyék fel a harcot a bolygó kizsákmányolása ellen. Idén április 22-én, a Föld Napja születésének 40. évfordulóján az amerikai Earth Day Network (Föld Napja Hálózat) már 190 országban mintegy 20 ezer partnerszervezetének eseményeit koordinálja, megmozdulások ezreit kötve össze ezen a napon, illetve a csütörtöki évfordulót követő hétvégén.

Hülye vagy?
Töltsd ki az OzoneNetwork tesztjét A hülyeség kora c. film tévépremierje alkalmából!
(A játékszabályok itt találhatók.)


Évi rendes ökolábnyom-csökkentés

A faültetéstől kezdve a hagyományos izzók cseréjén keresztül szemétszedésig az Earth Day Network a legkülönfélébb akciókat koordinálja, melyek egy valamiben közösek: mind az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentését szolgálják. A hálózat idén internetes petícióval is sürgeti az amerikai kongresszust, hogy az mielőbb, még ebben az évben fogadjon el hatásos klímavédelmi törvényt.

Ahogy a népesség, úgy a bolygó előtt álló kihívások is nőnek, ezért egyre biztosabb, hogy a mai fiataloknak egy, már erősen legyengült környezettel kell majd együtt élniük. A generáció tagjai jelenleg nagyjából 1,8 milliárdnyian vannak a Földön. Az idejében elkezdett környezeti nevelés a leghatásosabb módja annak, hogy a jövő nemzedéke képes legyen megküzdeni az előtte álló akadályokkal, erre nagy hangsúlyt fektet a Föld Napja mozgalom világszerte és itthon is.


Ne légy hülye - nézd az OzoneNetworköt!

Az OzoneNetwork április 22-én tematikus összeállítást sugároz a Föld Napja alkalmából. Megismerkedhetsz a leghíresebb környezetvédő szervezet, a Greenpeace történetével - a zöldek 1970 óta védik elszántan a Földet különféle akcióikkal és propagandával - és a 2009-es koppenhágai klímacsúcsról is vetítünk egy összefoglalót. A Klímautópiák című műsor a globális felmelegedés által sújtott valószínű jövőképet festi le, a Haldokló Ausztrália pedig megmutatja a klímaváltozással már ma is sokat veszített földrész megrázó jelenét.

Forrás: ageofstupid.net
Forrás: ageofstupid.net

A történész szerepében: Pete Postlethwaite

A csatorna esti műsora A hülyeség kora című, sci-fi-be oltott dokumentum-filmdráma tévébemutatója lesz. Vetítése este 9-kor kezdődik az OzoneNetworkön - honlapunkon már 16 órától éjfélig meg lehet nézni az egész mozit. A film 2055-ben játszódik. Főszereplője - a már Oscar-díjra is jelölt Pete Postlethwaite - idős történész, aki archív filmfelvételeket nézve a bolygóról azon töpreng, az emberiség miért is nem mentette meg a Földet akkor, amikor még lehetősége lett volna rá.

A film szempontjából archív felvételek valójában 2004 és 2008 között készült dokumentumfilmek valódi emberek valós történeteiről: a klímaváltozás már ma is látható következményeiről. Bár néhány jövőt bemutató számítógépes grafikával készült film az (a tenger alá merült London, az Északi-sark langyos, jég nélküli vize, vagy az élelem után kutató emberek hordái), A hülyeség kora visszatekintő kisfilmjei egyáltalán nem fikciók: valódi emberek néznek rajtuk szembe a fosszilis üzemanyagok használatának már ma is látható hatásaival.

Hat évvel ezelőtt a brit rendező Fanny Armstrong és Lizzie Gillet elsőfilmes producer elhatározták, hogy Crude (Nyers) címmel dokumentumfilmet készítenek az olajipar sötét oldaláról. 2008-ra a terv kissé átalakult, és mire végleges formát öltött, a mű sokkal emberközelibb szempontból közelítette meg a témát, s végül A hülyeség kora címet kapta. A hülyeség kora reálisan mutatja be a jövőt, ami felé jelenleg tartunk, hacsak az emberiség nem változtat azonnal és gyökeresen az életmódján.


A nézők fizettek azért, hogy mindenki lássa a filmet

A filmet egyébként egyedülálló módon, szinte teljes mértékben a közönségtől gyűjtött adományok segítségével hozták létre. 2004 és 2006 között majd' félmillió angol font (130 millió forint) gyűlt össze a forgatásra, majd miután elkészült, 2009-ben további 280 ezer fontot (80 millió forint) gyűjtöttek a bemutatók finanszírozására. A hiányzó összegeket maguk a készítők állták, az összefogás eredményéről egy Hogyan készült? című videót is feltöltöttek az oldalukra.

Tavaszi nagytakarításra buzdítanak a civil szervezetek

Takarítsuk ki erdeinket, folyó-, és tópartjainkat áprilisban, a Föld Napja hónapjában - erre buzdít a Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Turista Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület Erdei Iskola Szakosztálya, az Országos Magyar Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Vadászati Kulturális Egyesület. A cserkészek erdőket tisztítanak, a vadászok és horgászok saját területeiket teszik rendbe, és a hétvégi kirándulókat is önkéntes szemétszedésre kérik. A túl nagy szeméthegyekről az illetékes erdészetet vagy önkormányzatot kell értesíteni.