Szilveszter előtt visszatérnek a kemény fagyok

Vágólapra másolva!
A karácsonykor érkezett hidegfront pár óra alatt tavasziasról téliesre fordította az időt: a közel rekordenyhe karácsony-előt követően szombaton a hó is megérkezett. A hidegbeáramlás tovább folytatódik, nem ritkán mínusz 10 fok alá hűl majd a levegő.
Vágólapra másolva!

December 24-én még rekord közeli enyheség jellemezte időjárásunkat. Az ország nagy részén 10 fok fölött tetőzött a hőmérséklet, sőt a délnyugati határszélen helyenként 17 fokig (OMSz) kúszott a hőmérő higanyszála, ami csupán 0,7 fokkal maradt el az 1958-as napi hőmérsékleti rekordtól. Ezt követően alig pár óra leforgása alatt tavasziasból téliesbe váltott az időjárás az éjszaka folyamán nyugat felől érkező markáns hidegfront hatására. A front viharos északnyugati szelet és sok csapadékot hozott, ami a Dunántúlon már délelőtt egyre inkább havas esőbe, havazásba váltott. Keleten éjszaka vált halmazállapotot a csapadék.

A front mögött a hét elején folytatódik a hideg levegő beáramlása, országszerte napközben is fagypont alatti hőmérsékletekre számíthatunk, miközben az éjszakák is egyre zordabbá válnak. Kisebb havazásra a hét közepéig főként a középső és keleti megyékben lehet számítani, és ahol vastagabb, összefüggő hótakaró tud kialakulni, ott a derültebb éjszakákon nem ritkán -10 fok alá süllyedhet a hőmérséklet.

Szilveszter előtt a magasabb légrétegekben ugyanakkor kismértékű melegedésre van kilátás, ami a hét második felében fokozhatja a ködhajlamot, és mivel a légmozgás is tartósan gyengének ígérkezik, a ködös, párás idő helyenként tartósan fennmaradhat.