Súlyosbítja a belvízhelyzetet az eső és az olvadás

Vágólapra másolva!
Ismét csapadékosabbá válik az időjárás: kedden és szerdán eső, zápor várható. A telített talaj azonban már nem tudja elvezetni a vizet, így egyre súlyosabb belvízhelyzetre kell felkészülni. Rendkívüli belvízre kell számítani ezen a télen az Országos Műszaki Irányító Törzs szerint.
Vágólapra másolva!

Kedden hullámzó frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, aminek hatására ismét csapadékosabbá válik az időjárás. Szerda hajnalban és délelőtt15-20 milliméter esőre kell számítani Északkelet-Magyarországon, ami miatt tovább áradnak a Tisza mellékfolyói. Csütörtök hajnalban szintén a keleti országrészben valószínű további 10-15 milliméter eső; délutántól havas eső és havazás következik. A hóhullás oka az, hogy a hét második felében egyre hidegebb levegő áramlik a térségbe. A felhőzet és a csapadék alakulása térképünkön itt követhető.

Előrejelzésünk szerint kiadós csapadék várható az Alföld nagy részén a következő két napban, ahol már most is jelentős területeket öntött el a belvíz. Az idei rekordösszegű csapadékok miatt telített a talaj, így már nem tudja elvezetni a további esőt, és a folyókon, patakokon levonuló kisebb árhullámok is megakadályozzák a belvíz elfolyását. A keddi-szerdai, ősziesen meleg idő miatt várhatóan elolvad a vízgyűjtők alacsonyabb részein felhalmozódott hó, tovább rontva az ár- és belvízi helyzetet - hangsúlyozza az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) keddi közleménye. A hétvégi lehűlés miatt viszont az elöntések nagy része le fog fagyni, ám ez csak ideiglenes előny: ezen a télen rendkívüli belvízre kell számítani az OMIT szerint.

A múlt héten átlagosan húsz-negyven milliméter csapadék hullott Magyarországon, ennek hatására jelentősen megnőtt a belvízzel borított területek nagysága. Jelenleg 249 ezer hektárt borít belvíz, amiből 136 ezer hektár vetés-szántó, további mintegy 400 ezer hektár pedig vízzel teljesen átitatott, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terület. (A múlt hét közepén mintegy 168 ezer hektár állt víz alatt.)

A belvízhelyzet a Dél-Alföldön a legsúlyosabb (lásd a térképet), ahol helyenként harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A belvíz már több településen a házakat veszélyezteti, sok pincét elöntött a víz. A Balaton vízállása is tovább emelkedett, déli partján is folyamatosan szivattyúznak.


Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban dolgozik a legtöbb szivattyú

A belvíz elleni védekezésben elsősorban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében látnak el feladatokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a tűzoltóságok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Hétfőn 167 szivattyútelep és 20 szállítószivattyú dolgozott az országban, és összesen 29,5 millió köbméter belvizet emeltek át a befogadókba. Jelenleg 47 belvíztározóban 55,1 millió köbméter belvizet tárolnak.

Forrás: Vízügy/MTI Sajtóadatbank

Az aktuális ár- és belvízhelyzet a vízügyi igazgatóság adatai alapján (forrás: MTI Sajtóadatbank)

Bács-Kiskun megyében nincs megközelíthetetlen település, működik az ivóvíz-szolgáltatás, a szennyvízelvezetés, problémamentes az energiaellátás, a hírközlés és a postai szolgáltatás. Itt 113-an vesznek részt a védekezésben 21 géppel, 23 szivattyúval és ezer homokzsákkal. A megyében hétfő óta három településen elsőfokú, tíz településen másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben.

Békés megyében 28 településen védekeznek a belvíz ellen: 3 településen elsőfokú, 18 helyen másodfokú, 7 településen harmadfokú védekezési szint van érvényben. A megyében hétfőn javult a helyzet, mivel nem hullott csapadék. A tűzoltóság két településen végzett szivattyúzási feladatokat. Gyomaendrődön, Kétsopronyban, Körösladányban, Vésztőn, Mezőhegyesen összesen 10 közepes teljesítményű szivattyú működik folyamatosan a belvíz elvezetésére.

Csongrád megyében az elmúlt napokban ugrásszerűen nőtt azon települések száma, ahol a belvíz ellen védekezni kellett. Hétfőn 34 településen volt elrendelt védekezési fokozat: 16 elsőfokú, 16 másodfokú, 2 harmadfokú. Az érintett városokban, községekben az önkormányzatok a saját műszaki csoportjukra és az önkormányzatoknál dolgozó, közcélú foglalkoztatásban részt vevő emberekre támaszkodnak. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 12 mobil szivattyút, továbbá 12 500 homokzsákot adott az önkormányzatok védekezésének segítésére - zárul az OKF közleménye.