Károsabb lehet a biodízel, mint a hagyományos

Vágólapra másolva!
Még inkább felgyorsíthatják az éghajlatváltozást Európában a bioüzemanyagok a hagyományos üzemanyagok használatához képest - állítja környezetvédelmi szervezetek közös jelentése. Legrosszabb esetben ez akkora szennyezéssel járna, mintha 26 millióval több kocsi kerülne az európai utakra.
Vágólapra másolva!

A következő évtizedben 81-167 százalékkal nagyobb mértékű széndioxid-kibocsátást okozhat a bioüzemanyagok részarányának tervezett mértékű növelése az Európai Unióban, mint ha maradna a hagyományos benzin, gázolaj használata a jelenlegi mennyiségben - ez a következtetése annak a tanulmánynak, amit hétfőn tettek közzé Brüsszelben.

Az unió biodízel-párti tervei a kilenc környezetvédő szervezet - köztük az ActionAid, a Föld Barátai és a Greenpeace - közös jelentése szerint arra ösztökélhetik a gazdálkodókat, hogy 69 ezer négyzetkilométeren vessenek biodízel-alapanyagokat (ez nagyságrendben az Ír Köztársaság területének felel meg).


Máshol kéne megtermeszteni a biodízel miatt kieső gabonát

Ha Európában a terveknek megfelelően több bioüzemanyagot használnak el a járművek, akkor akár másfélszeresére nőne a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása a hagyományos üzemanyagokéhoz képest (a jelentés 81-167%-kal több CO2-vel számol a több bioüzemanyag esetén). Legrosszabb esetben a bioüzemanyagok további elterjedése közvetetten olyan szennyezéssel járna, mintha további 26 millió autó kezdene közlekedni Európa útjain.

A gabonatermesztés céljainak megváltoztatása az élelmezésben is új kihívásokat okozhat, így nagyobb problémát támaszthat a szegények élelemhez jutásában - vélte a tanulmány, hacsak nem termesztik meg másutt az élelmiszer-alapanyagokat.

A jelentés kifejti: a káros hatást elsősorban az okozza, hogy új termőterületeket kell bevonni a bioüzemanyagok előállításához szükséges növények (elsősorban gabona) termesztéséhez, emiatt pedig erdőket vágnak ki - noha ez utóbbiak kiemelten fontosak a klímaváltozás lassításában. Az európai országok jelentős része ráadásul importálni akarja a környezetbarátnak tartott üzemanyagot, ami közvetve trópusi erdőterületeket fenyeget.

Uniós illetékesek szerint viszont a termelésből korábban kivont mezőgazdasági területekkel biztosítani lehet a bioüzemanyagok előállításához szükséges földek jelentős részét, emellett a terméshozam javításával elérhető, hogy az erdőterületekhez csak minimálisan kelljen hozzányúlni.

Egy korábbi döntés alapján az Európai Unió azt a célozta meg, hogy tagállamai a jövő évtized végére együttesen legalább 10 százalékra emelik a megújuló energia használatának arányát a közlekedésben. A 10 százalékos célt már korábban vitatták - akkor az uniós illetékesek válasza az volt, hogy ezt kétharmadrészt tervezik bioüzemanyagokkal elérni, a maradékot a megújuló forrásból származó árammal teljesítenék.

A most közölt felmérés szerint huszonhétből huszonhárom EU-tagország közölte ezzel kapcsolatos terveit, ám a dokumentumok azt mutatják, a közlekedésben 9,5 százalékra emelkedik a bioetanol és társainak részesedése, és e mennyiség túlnyomó része, 90 százaléka gabonából származik majd. Az unió végrehajtó testülete, az Európai Bizottság most az uniós jog finomításán dolgozik azért, hogy a bioüzemanyagok káros hatásait bemutató kutatások eredményeit beépítsék a szabályozásba. A bioüzemanyagok előállítói viszont azzal érvelnek: az EU ne foglalkozzon egy - szerintük tudományos szempontból nem teljesen megbízható - kutatássorozat eredményeivel, és ne változtasson bioetanol-párti kezdeményezésein.