Megtizedelte a gyöngybaglyokat a rossz idő

Vágólapra másolva!
Mindössze kilenc bagolyfiókát sikerült meggyűrűzniük a baranyai madarászoknak, míg 2009 júliusában már 200 fölött járt az azonosított példányok száma. 
Vágólapra másolva!

Az elhúzódó kemény tél és a tavasz végén lehullott rengeteg csapadék alaposan megbolygatta a gyöngybaglyok megszokott életét.

A templomtornyokba kihelyezett költőládákban május végéig csak 25 pár telepedett meg, ami a felét sem éri el a tavalyinak Baranyában. Minderről Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megyei csoportjának irodavezetője számolt be.


Eltűntek a zsákmányállatok

A szélsőséges tavaszi időjárás miatt a párok egy része igen későn, csak nyár közepétől kezdi el a költését, ezért a fészkelőpárok száma valamelyest még növekedni fog; ám az eddigi költések mintegy kilencven százaléka tönkrement. "Az már biztosnak tűnik, hogy minden idők leggyengébb gyöngybagoly-szaporulatával számolhatunk" - hangsúlyozta a MME irodavezetője.

A csapadékos időjárás hatására a baglyok legfontosabb zsákmányállatai, a rágcsálók és cickányok szinte teljesen eltűntek. Emiatt a szülők még saját maguknak sem tudtak elegendő táplálékot szerezni, így tojásos és fiókás fészekaljakat egyaránt elhagytak. "Meglehetősen lehangoló munka a költőládák ellenőrzése, mert mindenhol csak a pusztulás nyomaival találkoztunk" - számol be az időjárás hatásairól a MME.

A gyöngybagoly (Tyto alba) fokozottan védett madárfaj, egy példány természetvédelmi értéke 100 ezer forint. Európa-szerte a csökkenő állományú fajok közé tartozik, mert költőhelyei jelentősen megfogyatkoztak.