Orvosmeteorológia: megterhelő a hideg, de egészséges

Vágólapra másolva!
A következő napokban marad még a tél. Az immunrendszer karbantartását nagy mértékben befolyásolja a  megfelelő, egyensúlyt tartó étkezés és továbbra is télies öltözet. A változékonyság miatt a légszennyezettség minimális szinten marad.
Vágólapra másolva!

A Meteo Klinika jelentése szerint csütörtökön és szombaton hideg és melegfront együttesen jelen lesz a térségben, míg pénteken egy gyenge hidegfront vonul át.

Csütörtökön eleinte országszerte borult lesz az ég, sokfelé fordul elő havazás. Késő délután délnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az ilyenkor megszokott 8-9 fok helyett éppen hogy fagypont fölé melegszi napközben a levegő, továbbra is igazi téli öltözet ajánlott. A fejet, végtagokat és a nyakat különösen védeni kell a hideg széltől. A hóesést is bekalkulálva érdemes a lábbelit megválasztani. A nagy hidegben viszonylag sok szénhidrátra, esetleg zsiradékra van szükség, ugyanakkor a hosszú tél után legyengült immunrendszernek a túlságosan sok táplálék megterhelő. A kettő közötti egyensúlyra kell törekedni úgy, hogy a változatosság és a megfelelő vitamin-bevétel is teljesüljön.

Pénteken csak ritkán bukkan elő a nap, főként északkeleten fordul elő hószállingózás, havazás. Ismét megélénkül a szél. A változékonyság miatt a légszennyezettség minimális szinten marad, jól felöltözve még a belvárosokban is érdemes sétálni. A levegőben már megjelent a mogyoró pollenje, amelynek mennyisége még nagyjából egy hétig növekedhet.

Szombaton a változóan felhős ég mellett elszórtan hózápor fordulhat elő. A hétvégén a hegyekben szánkózni való hóval találkozhatunk, sőt a hóágyúval felszerelt hazai sípályákon síelni is lehet. Érdemes az utolsó lehetőséget kihasználni!