Be akarja tiltani a BASF génmódosított burgonyáját Magyarország

Vágólapra másolva!
Vetési tilalmat rendelne el arra a génmódosított burgonyára, az Amflorára Magyarország, amelynek termesztésére a BASF engedély kapott az Európai Bizottságtól, noha gyógyszerrezisztencia alakulhat ki miatta. A vegyipari óriásvállalat két újabb burgonyafajtára is engedélyt kér.
Vágólapra másolva!

További génmódosított (GMO) burgonyafajták termesztésére kér engedélyt az Amflora után a német BASF vegyipari óriásvállalat az Európai Bizottságtól (EB), jelentette a dpa német hírügynökség csütörtökön. A részletekről a BASF szóvivője annyit közölt, hogy az első kérelem - amelyet hamarosan be is nyújtanak - az Amflora egy utódjára vonatkozik. Az úgynevezett amylopektin-keményítőben gazdag burgonyát ipari felhasználásra szánják, egyebek közt a papírgyártásban kívánják hasznosítani.

Az Amflora burgonya termesztésére kedden adott engedélyt az Európai Bizottság. Brüsszel 12 év óta első alkalommal adta hozzájárulását egy GMO növény termesztéséhez. A döntés ellen számos civil szervezet tiltakozott - itthon a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége - Föld Barátai Magyarország (MTSZ) követelt sürgősen vetési tilalmat az Amflorára Bajnai Gordon miniszterelnöktől, Gráf József földművelésügyi és Szabó Imre környezetvédelmi minisztertől.


Gyógyszerrezisztencia alakulhat ki a GMO-burgonya miatt

A BASF burgonyafajtája olyan gént tartalmaz, amelynek hatására ellenálló-képesség alakulhat ki bizonyos antibiotikumokkal szemben, állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency). A génmódosított növény elfogadhatatlan kockázatot jelent mind az emberi fogyasztókra, mind az állatokra, mind a környezetre - állítja a Greenpeace.

Forrás: AFP

A BASF felvétele az Amflora burgonyáról


"Egyértelmű egészségügyi kockázatok merülnek fel a génmódosított burgonyával kapcsolatban, és nincs rá garancia, hogy a gének nem jutnak be a táplálékláncba" - mondja a az MTSZ közleményében Fidrich Róbert, a civil szervezet programfelelőse. Ezért kéri a kormányt arra az MTSZ, hogy az EU jogszabályok biztosította védzáradékkal élve hirdessen termesztési tilalmat Magyarországon az Amflora burgonyára. Korábban az amerikai Monsanto MON 810-es génmódosított kukoricája ellen hoztak hasonló intézkedést.

Vetési tilalmat kíván elrendelni az Amflorára A Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), jelenleg az intézkedés jogszabályi feltételeit tanulmányozzák, és egyeztetnek a környezetvédelmi tárcával - közölte a tárca az MTI-vel szerdán. A növényt jelenleg nem lehet Magyarországon termelni, de a MON 810 tilalmát sem lehet kiterjeszteni a burgonyára, mert az újonnan forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező GM szervezettel szemben a cikkelyt nem felhasználható.

Az Európai Bizottság kedden 1998 óta először engedélyezte egy génmódosított termény, az Amflora néven ismert ipari felhasználású burgonya vetését, amelyet a német BASF vegyipari konszern fejlesztett ki. Magyarország a GM burgonya termesztése és takarmányozási célú felhasználása ellen szavazott, a magyar küldöttség aggályát fejezte ki, hogy a GM burgonya az élelmiszerláncba is bekerülhet - kommentálta az engedélyezés hírét közleményben a mezőgazdasági tárca budapesten.

Aki géntechnológiával módosított burgonyát kíván termeszteni csak a későbbiekben meghatározandó szigetelő távolságon belüli földtulajdonosok hozzájárulásával teheti majd meg. Amennyiben a szomszédos földterület tulajdonosai ehhez nem járulnak hozzá a termesztés nem kezdhető meg - közölte az FVM. A távolság mértékét jogszabály határozza meg, módosításáról jelenleg folyik a közigazgatási egyeztetés.