Újabb hibára bukkantak az ENSZ klímajelentésében

Vágólapra másolva!
Mindmáig nem publikálták azt a tanulmányt, amire alapozva azt valószínűsítették az ENSZ klímakutatói: van kapcsolat a globális felmelegedés és a hurrikánok, illetve az áradások gyakoribbá válása között. Rövid időn belül a második baljós előrejelzéssel került bajba az Egyesült Nemzetek megbízásából dolgozó nemzetközi klímaváltozási szakbizottság.
Vágólapra másolva!

Rövid időn belül a második baljós előrejelzéssel kerültek bajba az ENSZ megbízásából dolgozó nemzetközi klímaváltozási szakbizottság kutatói, legalábbis egy vezető vasárnapi brit lap értesülése szerint.

A The Sunday Times úgy tudja: az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egy máig nem publikált, mélyreható tudományos háttérvizsgálat nélküli jelentésre alapozva valószínűsített kapcsolatot a globális felmelegedés és a természeti katasztrófák - például hurrikánok és áradások - gyakoribbá válása között. A brit lap szerint az IPCC által használt tanulmány szerzője végül maga vonta vissza a jelentésében foglaltakat, a bizonyítékok gyenge mivoltára hivatkozva.

A klímaváltozás és a természeti csapások száma közé vont párhuzam központi eleme volt annak a 100 milliárd dolláros kártérítési követelésnek, amelyet afrikai országok támasztottak a károsanyag-kibocsátás nagy részéért felelős gazdag államokkal szemben a múlt havi koppenhágai klímacsúcson - áll a The Sunday Times cikkében.


Az IPCC esete az elgépelésekkel

A londoni Times vasárnapi testvérlapja szerint az IPCC már 2008-ban tudta, hogy az éghajlati folyamatok és a természeti katasztrófák száma közötti kapcsolat nem bizonyítható, de erre nem hívta fel a világ vezető politikusainak figyelmét. A katasztrófák és a klímaváltozás közötti összefüggés lehetőségét a testület egy évvel korábban kiadott átfogó elemzése vetette fel.

A klímatestület épp a minap jelentette be, hogy felülvizsgálja a 2007-es jelentésnek azt a kitételét, amely szerint 2035-re teljesen eltűnhetnek a Himalája gleccserei, ha a felmelegedés jelenlegi ütemben folytatódik. Az IPCC sajnálkozását fejezte ki, amiért "kevéssé megalapozott" becslések kerültek bele korábbi jelentésébe a Himalája gleccsereinek eltűnéséről, számol be az [origo] Tudomány rovata.

Az anyag egyik fejezetében ugyanis az áll, hogy a himalájai gleccserek 2035-re olvadhatnak el teljesen, holott ez a szám eredetileg 2350 volt. A dátum egy orosz hidrológus 1996-os tanulmányából származik, az IPCC tanulmányába pedig vélhetően elírásként, a számok felcserélésével került be 2035-ként.

A hibát az emberi éghajlatváltozás tényét elfogadó kutatók vették észre, köztük az IPCC említett jelentésének egyik szerzője. Graham Cogley, a kanadai Trent Egyetem gleccserkutatója.